MENÜ



„Jézus, a Te Akaratod minden, ami számít. Az én szabad akaratom a Tied. Tégy vele, amit szeretnél!”

„Jézus vedd el fájdalmamat, gyógyíts meg Engem és vedd el keresztemet.”

NAGY LÉLEKMENTŐ-háló ima

Ó MÁRIA, TE „SZEPLŐTELENFOGANTATÁS”!

URUNK Anyja lettél, a Szent Átváltozás Anyja. Mint az Egyház Anyja rendelkezel kegyelmi kincsei fölött: a VILÁGMINDENSÉG GYŐZELMES KIRÁLYNŐJEKÉNT ISTEN kincstárnoka vagy.

Nyisd meg a Mennyei ATYA Kezeit minden átváltoztató kegyelmi kiáradásra, hogy az embereket már földi haláluk előtt az ISTENI IRGALMASSÁG megragadja és a hídon át az Örök Boldogság Honának túlsó partjára érkezzenek.

Nyisd meg, ó Anyánk FIAD JÉZUS KRISZTUS SZÍVÉT minden szentmise és imádság révén, hogy minden valamiképpen beismert bűnt eltöröljön és ISTEN Megbocsátásának kegyelmeit az Ítéletnél levonja.

Végül pedig nyisd meg, ó Anyánk a vigasztalás minden forrását azoknak a tisztuló lelkeknek, akik bűnbánatban és elégtételben súlyos terhet hordoznak. Adj azonban vigaszt a Földön hátramaradottaknak is, hogy higgyenek a szeretteikkel való viszontlátásban az örök MENNYEI ATYA HÁZÁNAK rejtettségében!

Szenteld meg a lélek és a test átváltozását, és tedd békéssé és reményteljessé őket, mert ez ISTEN AKARATA és irgalmas szeretete a mi üdvösségünkre.

Hála és köszönet!

Ámen.

Tovább0 komment

JÉZUS KRISZTUS DRÁGA SZENT VÉRE, MENTS MEG MINKET ÉS AZ EGÉSZ VILÁGOT!

Jézus Krisztus nevében most elvetem a gonosz csábító varázsának minden formáját, és nem engedem, hogy a bűn uralkodjon rajtam. Elutasítom a sátánt, az ő mindenfajta működését és üres ígéreteit. Mennyei Atyám, kérlek, bocsáss meg nekem, rokonaimnak, őseimnek, mivel megengedtük, hogy Jézus elleni gonosz erők uralkodjanak bennünk. Elutasítok minden nyitottságot és kíváncsiságot az okkultizmus iránt, minden hamis imádatot és a mágia minden ígéretét. Elutasítok minden olyan erőt, amely Isten erején kívül van, és minden olyan tiszteletet, áhítatot, amely nem adja meg Jézusnak, mint Isten Fiának az igazi tiszteletet. Jézus nevében megtörök minden átkot, amely ellenem vagy családom ellen irányul, és megállítom azoknak az átkoknak a folyamatát, amelyek esetleg őseimen keresztül rám, ránk szálltak. Szerető Istenem, tisztíts meg engem és családomat a gonosz lélek minden szennyétől és mesterkedésétől! Köszönöm, hogy megszabadítottál. Ámen.
Úr Jézus Krisztus, az Örrökkévaló Isten Fia!
Könyörülj rajtunk, bűnösökön és űzd el tőlünk a sötétség démonait!
Hála legyen Néked, Örökkévaló Mennyei Atyánk, hogy a Te Szent Fiadban megjelent a Te Világosságod a Világban! Ámen!
Drága jó Úr Jézus!
Te, aki az egész világ terhét vetted a vállaidra, segíts elhordoznunk mindennapi terheinket! Ámen!

Tovább0 komment

Bocsa József: A menyegzős ruha

  • Otthonom lesz az Isten háza * mindörökké szünet nélkül.
  • Az Úr nékem pásztorom: * ínséget nem kell látnom.
  • Zöldellő mezőkön terelget engem, * csendes vizekhez vezet és lelkemet felüdíti.
  • Az igazság ösvényén vezet engem, * ahogyan ő megígérte.
  • A halál sötét völgyében sem félek, mert ott vagy vélem, * biztonságot ad vessződ és pásztorbotod.
  • Számomra asztalt terítettél, * hogy üldözőimet szégyen érje.
  • Fejemet megkented olajoddal, * serlegemet csordultig megtöltötted.
  • Jóságod és irgalmad nyomon követ * életemnek minden napján.
Tovább0 komment

Hírek

Szavazás

Mit tudsz a három napos sötétségről?
Krisztus Urunk visszajön közzénk, s 1000 évig Paradicsom leszen
Bizalommal tekintek, tudom hogy már bűn nem leszen, mert kezdődik az 1000év szeretetben
Amit La Salette-ben, Fatimában és Garabandalban elmondtak számunkra, azt fel sem vagyunk képesek fogni
Szerintem, az lesz a legnagyobb megpróbáltatás a szorongattatás lezárására
Nem elegséges róla tudásom, de előbb vagy utóbb többet tudok majd róla
Semmit, de ha megérem bizalommal tekintek az Jézus Krisztus második eljovetelére
Semmit, de ha megérem, akkor félni fogok...
Asztali nézet