Felhívás

 

http://kephost.com/images/2014/05/30/Profilkep02.jpgA 2014. 09. 21 – 2014. 10. 29-ig terjedő időszakra

Jelen imafelhívás kivétel nélkül minden Magyar Emberhez szól,

aki szívből kíván imádkozni

a Magyar Nép, Isten által elrendelt Küldetésének megvalósításáért!

Egy zarándokúton Hazánk sorsáról beszélgetve jött a gondolat, hogy most csak koncentrált, összefogott imával segíthetünk magunkon.

A következő hetekben várhatóan sok döntés születik majd az ország sorsát illetően, melynek egyik jelentős momentuma a Szent Anna réten megépítendő Engesztelő kápolna ügye, amelyet – mint az ismeretes – még Natália nővér által kért a Szűzanya, és az Úr Jézus.

Szükséges, hogy megértsük, hagy a szép jövendölések és bíztatások, melyeket a magyar nép többek között Gobbi atyán és Pió atyán keresztül kapott, csak az Úr Jézus, és a Szűzanya által kért feltételek teljesülése révén tudnak megvalósulni!

Tanuljunk történelmünkből, és emlékezzünk a szomorú példára, amelyet a II. Világháború és 1956 szenvedései okoztak az Égi kérés figyelmen kívül hagyása miatt!

Nehogy ismét „TÚL KEVÉS!” legyen az igyekezetünk!

Égetően szükséges tehát, hogy Teremtő Atyánk Áldását hordozzák magukon a magyar nép sorsát érintő, közeljövőben meghozásra kerülő döntések!Éppen ezért, jelenlegi imánkkal Isten Áldását kérjük az egész Nemzetre, és minden felelős személyre, akinek joga és lehetősége van a magyar népet és országot érintő ügyekben döntést hozni, vagy akár csak befolyásolni is azt.

E bevezető után, a konkrét javaslat, hogy a nigériai Barnabásnak adott, a helyi püspök által is elfogadott „Szent Vér” imák között szereplő 33 invokációból való válogatást használjuk fel imaként. Ezen a weboldalon találhatók

Javasoljuk az alábbi néhány Ima-fohászból egyet kiválasztani, és 9 napon keresztül, napi 1 alkalommal, 33-szor elimádkozni!

SEGÍTSÉGÜL HÍVÁS—INVOKÁCIÓ / KÉRÉSEK/

1, Ó, bűn nélkül fogantatott Mária, imádkozzál érettünk, akik hozzád menekülünk!

2,Mária Szeplőtelen Szíve, imádkozzál értünk, most és halálunk óráján!

3,A mi Urunk Jézus Krisztus szent szenvedése, ments meg minket!

4,Jézus és Mária szeretetben egyesült Szíve, védjetek meg!

5,Személyes kívánság egészségre, anyagi javakra, szerelemre, munka, stb…

6,Maradj velünk Uram, és szenteld meg a Kárpát medence minden lakóját!

7,Bizalom és Remény Anyja, Neked ajánlom magamat, Rád bízom magamat!

8,Jézus, Mária, szeretlek Titeket! Mentsetek meg minden lelket!

9,Szent Kereszt, légy az én fényem! Uram, ragyogtasd ránk Arcod Fényét!

10,Szent József , az egyetemes Egyház pártfogója , őrizd családjainkat!

11,Jöjj, Uram Jézus!

12,Gyermek Jézus, bocsáss meg! Gyermek Jézus, áldj meg!

13,Az Úr legszentebb gondviselése, bízunk Benned bajainkban!

14,Ó, Vér és Víz, amely Jézus Legszentebb Szívéből kiömlöttél, mint számunkra az irgalom forrása, bízom Benned!

15,Istenem, szeretlek és mindent köszönök Neked!

16,Ó Jézus, minden nemzet /nép/ Királya, a Te országod legyen elismerve a Földön!

17,Szent Mihály arkangyal, Jézus Királyságának védnöke a Földön, oltalmazz minket!

18,Irgalmazz nekem Uram, irgalmazz nekem!

19,Dicséret és köszönet minden percben, Jézusnak a Legszentebb Oltáriszentségben!

20,Jöjj Szentlélek, és újítsd meg a Föld színét!

21,Isten szentjei, mutassátok meg az Evangélium útját!

22. A Purgatóriumban lévő lelkek, imádkozzatok értünk!

23,Uram áraszd az egész világra irgalmad határtalan kincseit!

24,Imádlak Uram Jézus, és magasztallak, mert Szent Kereszted által megváltottad az egész világot!

25,Mennyei Atyám, Jó és Irgalmas Atya, Neked ajánlom fel magamat, Neked ajándékozom magamat!

26, Ó, Jézus, ments meg, Szent Édesanyád könnyeiért!

27,Jöjjön el a Te országod Uram, legyen meg, a Te akaratod!

28,Ó, Jézus, Istenünk, keresztre feszített Megváltónk, adj tüzes szeretetet, hitet és bátorságot testvéreink megmentésére!

29,Ó, Istenem, bocsásd meg vétkeinket, gyógyítsd sebeinket, újítsd meg szívünket, hogy egyek tudjunk lenni Veled!

30,Szent őrzőangyalok, mentsetek meg a gonosz lélek minden cselszövésétől!

31,Dicsőség az Atyának és a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökkön örökké!

33,Örök Atya, felajánlom Jézus Legszentebb Vérét, egyesítve az összes ma megünnepelt szentmisével, az összes lélekért a Purgatóriumból, az egész világ bűnöseiért, ez egyetemes Egyház bűnöseiért , a körülöttem lévő és a családomban lévő bűnösökért! Amen.

Az IMA tényleges menete:

1. Annak a meghatározása, hogy milyen szándékra történik a Kilenced elimádkozása.

Jelen esetben most azért imádkozunk, hogy:Magyarország, valamint a Szent Anna rét sorsának alakulása, a Mennyei Atya Akarata szerint, az Úr Jézus Vezetésével, és Isten dicsőségére történjen, hogy minden ügyünkben (a megvalósítást is beleértve),a Hazánk számára legkedvezőbb döntések szülessenek!

2.  1 Hiszekegy, + 1 Miatyánk, + 1 Üdvözlégy, + 1 Dicsőség.

3.  + A fenti fohászok közül  legalább 1 invokáció 33x történő elimádkozása 9 napon keresztül.

Ez esetben ez 3×9 = 27 napot terveztünk a 9-edek végzésére.

A címben meghatározott 2014. 09. 21 – 2014. 10. 30-ig terjedő időszak ugyanis – néhány nap „tartalékkal” – 3  9-edre ad lehetőséget, akkor is, ha valaki később kezdi.

            Aki pedig időben elkezdi 09. 21-én, és kitartóan végzi, annak 4  9-ed is belefér!

Idézetek Jézus Szavaiból, melyeket „a 33-szor imádkozásra kerülő” invokációs imához adott:

„Az Egyház történelmében eddig soha nem adtam ilyen sokat!

Hogyha hiszitek, hogy Istennek semmi sem lehetetlen, kezdjétek azonnal!

Mikor szükség van kenyérre, megszaporítom a kenyeret.

Most szükség van IMÁRA, Én megszaporítom az imádságotokat!

Ígérem, hogy bárki imádkozik egyet is ezen invokációk közül 33-szor, kilenc napon keresztül, megkap Irgalmas Szeretetemből minden Kegyelmet saját magának, és felebarátjának, azzal a feltétellel, ha az az üdvösségére válik.”

Ha ezt a Kilencedet azért tartjátok, hogy valakiért közbenjárjatok, az nagyon erős hatással lesz irgalmas Szívemre, és eléri a megtérés kegyelmét annak a személynek!

Szomjazom a szeretetre! Szomjazom a lelkekre!

Akinek lehetősége van arra, hogy mindennapi tevékenysége közben is imádkozzék, az a barátom lesz: MEGÁLDOM, MERT SZOMJAZOM, ÉS INNI AD NEKEM!”

Ez az IMAKILENCED egy meghatározott időtartamra született, ami azonban nem zárja ki a folytatás lehetőségét, annál is inkább, mert Hazánk a 24. órában van ahhoz, hogy felfigyeljen Isten Szavára, és megcselekedje azt!

Lényeges az összefogás mértéke is, ezen sok múlik!

Ne feledjük: A kegyelem mértéke tőlünk is függ!

2014. szeptember 19.

http://kepkezelo.com/images/6qu8u70xg4u5zmkohtlg.jpg