Ez egy volt sátánista ügynökről szóló tanúságtétel, amely szemet nyit az ima fontosságára, és a szellemvilág valóságának fontosságára.
Senki sem imádkozik csak a levegőbe, Isten minden imát meghall, de a válasz nem jut el mindenkihez.

Egy választottján keresztül megkérdeztem Jézust erről a tanúságtételről.
Íme Jézus válasza (2014.09.24.-én)
“Drága Évám!
Az tény és való, hogy a Földön folyik ez a harc a ti üdvösségetekért. Az Angyalok, az Őrangyalok, Szent Mihály Arkangyal is le vannak vezényelve a Földre, és nem nézik tétlenül, hogy a gonosz lelkek, hogyan akarják megkaparintani a sátán számára gyermekeink lelkét. Hogy ez a harc hogy történik, az tulajdonképpen Égi titok. Ez a fiatalember ezekből sok mindent kifecsegett nektek. Részletesen elmondta mit művelnek imáitokkal a gonosz lelkek. Azért engedtem meg, hogy ez nyilvánosságra kerüljön, mert így legalább nagyobb gondot fordítotok ezután a Velem való beszélgetésre. Valóban értéktelen az olyan ima és füst lesz belőle, amelyet gépiesen mondtok. Amikor szívvel-lélekkel imádkoztok, elmélkedtek és szemlélődtök, fényes sugárként tör fel akadály nélkül imátok az Atya Trónjához. Tehát igazat beszél az én megtért báránykám. Ne szerezzetek örömöt a gonosz lelkeknek azzal, hogy abba hagyjátok imáitokat és elkalandoztok. Mert hiszen meg akarják szakítani köztetek és köztem az intim kapcsolatot. Céljuk, hogy elszakítsanak Tőlem titeket.“