MENÜ



„Jézus, a Te Akaratod minden, ami számít. Az én szabad akaratom a Tied. Tégy vele, amit szeretnél!”

„Jézus vedd el fájdalmamat, gyógyíts meg Engem és vedd el keresztemet.”

Minden nap, a mai naptól kezdve, sok kiáltó hangot fogtok hallani, követelvén, hogy azt meghallgassátok. Ők, ördögi hazugságokat és érveket fognak bemutatni nektek a méz édességével álcázva. A veletek szembeni hízelgésüket – a véget nem érő érvek zömével, hogy meghallgassátok a humanitárius okokra hivatkozó érveiket, melyek elnézik a bűnt – nem fogják abba hagyni addig, míg csak el nem fogadjátok azt, amit rátok szeretnének kényszeríteni, hogy lenyeljétek.

Az abortuszt, ami gyilkosság Isten Szemében, rá fogják kényszeríteni minden nemzetre, a dac jeléül a Mindenható Istennel, a Legmagasságosabb Istennel szemben. Amennyiben elnézitek ezt a gonosz utálatot, szörnyű bűnnel vétkeztek. Az abortusz bűne egy halálos bűn, és akik ezért felelősek, örökre a Pokol tüzében fognak égni. A gyilkosság az Istennel szembeni dac egyik legsúlyosabb cselekedete, mely megcsonkítással lesz büntetve. Az emberi faj közötti nagy megosztottság elkezdődött. Azok, akik a fenevad oldalán állnak és elnéznek mindent, ami szembeszáll Isten Szavával, el lesznek különítve fivéreiktől és nővéreiktől. Ne becsüljétek alá Figyelmeztetésemet. Ha elfogadjátok az abortuszt, akkor Isten egyik gyermekének szándékos meggyilkolását fogadjátok el. Ha nincs bűntudat a lelketekben, akkor ti sohasem fogtok meglátni Engem. A vadonba foglak dobni benneteket.


sokan el fogják hagyni az Egyházat a legmagasabb körökben lévők közül,hogy olyan új tanokat fogadjanak el, melyek a sötétség birodalmába vezetik majd őket. Egyházszakadás kezdetét veszi majd. Azok, akik a hamis tanokat követik, melyek által nem Engem, Jézus Krisztust tisztelnek, darabokra lesznek tépve a fenevad és démonai által. Azok az ártatlan szolgáim, akik eddig nem fogadták el ezeket az Üzeneteket, most futva fognak Hozzám jönni vigaszért. Próféciáim nem hazudnak, és nagyon hamar ezen szegény lelkek közül sokan félre lesznek dobva a Szentszéktől. Őket a (Szent) Péter Széke elleni bűntettekért fogják vádolni, és nyilvánosan meg fogják alázni őket az Én Szent Nevemben.


az ördögi terv a Katolikus Egyház belülről való elpusztítására, már elkezdődött. Mindent, ami Istennek szent, félre fognak dobni, és a frissiben megújított modern egyház vezetői – kik hamarosan láthatók lesznek mindenki számára–, nézeteikben liberálisak lesznek, de az Igazságnak ellenségei.

A látszólag hiteles nézetek, amelyeket be fognak mutatni, úgy fognak tűnni, mint a Katolicizmus egy új formája. A hazugságokat, melyeket az ördögi fertőzésnek köszönhetően mutatnak be a világnak, minden Keresztény Egyház úgy fogja kezelni, mintha elfogadhatóak lennének a szemükben. Egy Keresztény Egyház sem fog megmenekülni ettől a támadástól – egy olyan támadástól, amelyet több mint egy évszázada, hogy tudatosan és gondosan megterveztek.


 Ne kövessetek el semmiféle hibát sem, mert ő hatalommal rendelkezik, amit arra használ fel, hogy elpusztítsa az emberiséget. Embert ember ellen fordít, testvért testvér ellen, szomszédot szomszéd ellen és mindezt egyetlen céllal teszi, hogy minél hamarabb káoszt és pusztulást okozzon. Ő sohasem fog kínzásotokkal felhagyni, gyermekeim. Nézzetek szembe realitásával. Fogadjátok el létezését. A hitetleneknek azt mondom: csak akkor tudjátok elfogadni az Igazságot, ha a sátán létezésének igazságát is elfogadjátok. Ez pedig azt jelenti, hogy létezik Isten, az Örök Atya. 

Az Én Szavam sohasem fog meghalni; örökké élni fog. Szavam azokat a bűnösöket fogja eltiporni, akik megpróbálnak szembeszállni Isten Irgalmával, mely ezen Üzenetek által adatik. Amennyiben ez alkalommal elutasítotok Engem, akkor elutasítjátok azt a szabadságot is, melyet akkor hozok, amikor végre Királyságomra gyűjtelek össze benneteket. Már nincs sok időtök, hogy a Nagy Nap előtt a Szememben megváltsátok magatokat. Ne pazaroljátok azt el a gőg bűne miatt. A gőg bűne volt az, mely Lucifer bukását és elszakadását okozta, és hogy a mélységbe dobatott. Mindazok, akik követik őt a gőg bűne által – a bűn, mely oly sok Istentől való elszakadást okoz –, el fognak esni, és Isten Jelenlétében sohasem fognak többé felállni.


 

Terveik szemeitek előtt játszódnak le, beleértve szent szolgáimét is, de sajnos ők ezt nem képesek meglátni.

Az a gonosz mód, ahogyan ők rejtőzködnek, és sikeresen ellenőrzés alatt tartják Egyházamat, összetöri a szívemet.

Mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy megállítsam őket, de a lelkük annyira fekete. Mindazokhoz szólok, akik ismerik Szavam Igazságát, mely 2000 évvel ezelőtt adatott az embernek: nektek tudnotok kell, hogy miközben egymással civakodtok, lelkek milliói vesznek el. Oly sokan – akik halálos bűnben vannak – követik el ezeket a cselekedeteket a gonosz fertőzése miatt. Ha ismernék Ígéretem Igazságát az örök életről, sokan nem vennének részt ezekben a cselekedetekben.

a Sátán és az összes gonosz szellem kísértésének, akik bekóborolják a Földet, hogy megakadályozzák Isten gyermekeit abban, hogy elnyerjék dicsőséges örökségüket, ami várja őket.

Arra is kérlek benneteket, hogy ebben a Nagy Nap előtti végső Küldetésben a Földön, legyetek nagylelkűek és imádkozzatok azokért, akik Ellenem fordultak.

amikor Isten felemeli a Kezét, készen arra, hogy megbüntesse a gonoszt. Ő (a sátán) jól tudja, hogy amikor Isten Szava a prófétáknak adatik, az – a Szentlélek erejének köszönhetően – nagyon gyorsan terjed, és amikor ez megtörténik, akkor a gonosz hatalma meggyengül, ezért van az, hogy a megtorlása ennyire erőszakos.  

Amikor a Szentlélek ilyen módon kiárad az emberi nemre, akkor a bukott angyalok felemelkednek – a karddal készenlétben, hogy minden lehetséges módon átszúrjanak minden követőmet. Nektek tudomásul kell vennetek az ilyenfajta gyűlöletet, mely Igém ellen irányul, és annak kell azt felismernetek, ami az valójában: egy próbálkozásnak, hogy félrevezessen benneteket az Igazságtól. Minden apostolomnak, prófétámnak és felszentelt szolgámnak, aki ragaszkodik az Igazsághoz – Isten Szent Szavához –, keservesen fog kelleni majd küzdeniük a gonosz erőkkel szemben.


A Legszentebb Oltáriszentség kezelését megillető tisztelet megszűnt, amikor Jelenlétemet leértékelted.

A II. Vatikáni zsinat által hozott új szabályokat a saját folyosóidon belüli gonosz szabadkőműves erők vezették be.

Ravaszul új módszereket ajánlottak Legszentebb Oltáriszentségem kezeléséhez, amelyek engem sértenek.

A te úgynevezett toleráns tanításaid számos hazugságot hirdettek, beleértve Szent Mihály arkangyal hatalmának az elvetését.

Ő az Egyház védelmezője a sátán ellen. Azok az erők, amelyek köztetek vannak, tudták ezt. Ezért állítottad le Te (Egyház) mindazon imákat, amelyek az ő segítségét kérték a Szentmise előtt.

Aztán elkövetted a legnagyobb hazugságot, hogy a Pokoltól nem kell félni. Hogy az csak egy jelképes dolog (hasonlat). Ez a hazugság, melyet Isten sok gyermeke igazságként fogadott el, több milliárd lélek elvesztését okozta.

Mennyire bántasz engem! Azokért az alázatos és szent szolgákért, akik közötted vannak, arra kérlek, hogy térj vissza Tanításomhoz.

Ne gondold, hogy a sok Szent Pápát vádolom, akik Péter székében ültek. Az ő küldetésük mindig védelem alatt állt.

A Pápák közül többen a Szentszék foglyaként éltek, szabadkőműves csoportoktól körülvéve, akik nem Istent képviselik.

Gyűlölik Istent, és 50 éve hazugságokat terjesztenek Isten kegyelméről.

Munkálkodásuk vezetett a Katolikus Egyház összeomlásához.

Ez nem véletlen volt. Szándékosan és ravaszul ki volt tervelve azért, hogy elpusztítsák az Egyház hitét.

Hogy elpusztítsák az egyszerű katolikusoknak az egy igaz Istenbe vetett mély tiszteletét.

Ezért most a pusztaságba vetlek téged. Benedek Pápa után Én magam foglak vezetni téged a Mennyből.

Mennyire megríkattál Engem!

Felszólítom valamennyi felszentelt szolgámat, akik ismerik az igazságot, hogy keljenek most fel, és alázatos szívvel kövessenek Engem, Jézusukat, és terjesszék szavaim igazságát.

Meg kell találnod a bátorságot és az erőt, hogy felemelkedj a hamvakból.

Mindenek fölött, utasítsátok el a hazugságokat, amelyeket hamarosan elétek tár a Hamis Próféta.

Ő össze fogja olvasztani a Katolikus Egyházat más egyházakkal – beleértve a pogányokat is -, hogy egyetlen utálattá váljanak.

Egyetlen „világegyház”, lélek nélkül.


 Nézzetek körül, és mit láttok?

Nyugtalanságot, vitatkozást, kétségbeesést és harcot. Mindezt a gonosz szellemek szították, amelyek körülveszik az emberiséget.

Kiszabadulván a pokolból, számuk nagy. Egy pillanatra sem fogják enyhíteni kiokádott kínzásaikat, melyeket Isten minden gyermeke számára tartogatnak.

Ezek a bukott angyalok féltékenyek voltak, amikor Atyám, a Legmagasságosabb Isten megteremtette az emberiséget és a világegyetemet.

Büszkeségük és gyűlöletük a bukásukhoz vezette őket, és a pokolba lettek űzve.

A sátán vezetése által gyűlöletük akkor lett nyilvánvaló, amikor az Emberfiát, az emberiség Megváltóját a világra hoztam. Az Irántam való gyűlöletük minden emberi ismeretet fölülmúl.

Mivel az összes Angyalok Királynője lettem, ez zűrzavarba kergette őket. Tudták, hogy az Isteni Hierarchiába többé már nem lesz visszatérésük.

Azért, hogy megsebezzék Istent, szeretett Atyámat, el akarják pusztítani, ami Szívéhez közel áll: az Ő drága és szeretett gyermekeit.

Gyermekei elcsábítása által, a bűnök kísértésein keresztül, lelkeket lopnak.

Atyám nem fogja gonoszságaikat tolerálni, és közel van az idő e bukott angyalok számára, hogy végül a (tüzes) kemencébe vessék őket. Ők tudják ezt.

A sátán irányítása alatt növelik terveiket, és a nap minden másodpercében pusztítást okoznak a világban.

Isten gyermekeinek tudniuk kell, hogy az ő tervük az, hogy mindent megragadjanak, ami Istennek, a Mindenható Atyának értékes.

Ez az oka annak, hogy elsőként az Ő Szent Egyházát vették célba.

Amikor ők Isten Egyházába beszivárognak, akkor ők Isten gyermekeibe szivárognak be.


 Azok, akik életük egész során elárultak és eltaszítottak Engem, elő fognak jönni, és könyörögni fognak Hozzám, hogy Enyéimként fogadjam el őket. Azonban a legnehezebben azokat lehet majd megmenteni, akik összeesküvést szőnek Szavam ellen. Hiszen ők sokkal tájékozottabbak, mint azok, akik tudatlanok Szavam jelentését illetően, mégis tudatosan megpróbálják azt átírni, hogy megfeleljen arrogáns önbecsülésüknek. Mert minden ismeretük ellenére, ők nem látják az Igazságot, mivel nem hajlandók azt meglátni. Ők nem a teljes Igazságot fogják hirdetni, hanem helyette egy másikat gyártanak azért, hogy másokat becsapjanak. Vannak, akik Ellenem fordultak, mert úgy gondolják, hogy az Engem való szolgálásuk elhívatottsága azt eredményezte, hogy megvilágosodtak. Ők azt gondolják, hogy a Szentlélek Ereje által felhatalmazást kaptak Tanításaim olyan módon történő alkalmazására, hogy azzal ne sértsenek meg egy modern társadalmat.  Büszkeségük lesz a bukásuk, és a Kegyelemtől való elesésüknek sokan lesznek azok közül tanúi, akik becsapva érzik magukat, mert megtévesztésbe vezették őket. Mások közülük pontosan tudják, hogy mit tesznek, mert nem Én vagyok az, akit szolgálnak, hanem a gonosz az. Ők eltökélten járnak köztetek azzal a szándékkal, hogy elpusztítsák Isten Igaz Szavát. Ők nem fognak bűnbánatot tartani, Kezemet sem fogják elfogadni, mert elhiszik a fenevad hazugságait, aki évszázadokon át az eljövendő paradicsomát ígérte ellenségeimnek. Kapzsiságuk és becsvágyuk miatt úgy döntöttek, hogy hisznek ebben a rafinált megtévesztésben. Mire megértik végre az Igazságot, már rég a mélységbe lesznek dobva. Ezek csak néhányak azon szerencsétlenek és félrevezetettek közül, akik tagadták az ördög létezését – azt, aki ő valójában – és a feneketlen gödröt, ahol ő mindörökre lakni fog.


Óvakodjanak közületek mindazok, akik átadják magukat azoknak az általuk folytatott gyakorlatoknak, amelyek által elméjüket a feledés állapotába teszik, az úgynevezett meditációval. Ha ilyen úton engeditek, hogy gondolataitokat ellenőrizzék, akkor sátán és démonai szép csendben, úgy hogy fel sem ismeritek, irányítani fogja azt, kisimítva ezáltal, az átmenet útját.

Kerüljetek minden spirituális praktikát, beleértve a tarot kártyát is…

A kristályok, a meditáció, a reiki, a yoga, a tarot kártya, a spirituális vezetőkbe vetett hit, a metafizika és az úgynevezett csodadoktorok, arra csábítanak benneteket, hogy egy alternatív felsőbbrendű létben higgyetek, amelyet nem Isten, az örök Atya teremtett.

Figyelmeztetés a kimagasló mesterektől…

Ma sokan közületek, akik állandóan keresik a lelki vigaszt és gyakorlatba teszik angyalaik követését, óvatosak kell legyenek, főleg akkor, amikor a kimagasló mester kifejezését hallják, mert biztosak lehetnek abban, hogy ez az angyal nem a Mennyországból való. A kiemelkedő (kimagasló) mesterek, gyermekeim, nem másak, mint bukott angyalok, és a sötétségből jönnek. De akkor azt fogják nektek mondani, hogy ők a világosságból jöttek. Ez mind pogány spiritualizmus, és ha életetekbe teszitek ezeket, akkor a sötétség mélységébe fog benneteket lehúzni, éppen akkor, amikor a legkevésbé várnátok. Sátán nagyon óvatosan fogja ezeket a sötét hazugságokat bemutatni, és ti mindenkor azt fogjátok hinni, hogy mindezek a dolgok helyesek. A legtöbb úgy van előadva, hogy ezek elősegítik az önbecsülést, az önbizalmat, és hogy segít életeteket kontroll alatt tartani – mindez pedig hazugság. Ezek a praktikák nemcsak az Igazságtól vezetnek el benneteket, hanem elmondhatatlan nyomort is hoznak nektek, amikor a démonok, mint ennek a praktikának az eredménye, a lelketekbe költöznek.

A Szentírás figyelmeztet a mágia veszélyeire…

A lelkek szelídsége miatt, sokan természetes vonzalmat fognak a New Age praktikái iránt érezni, mert megtéveszti őket az a hamis szeretet, amelyet kiárasztanak magukból. Ettől semmi sem lehetne messzebb az Igazságtól.

Figyelmeztetés az angyalok iránti fanatikus rajongásért…

Ne feledjétek, hogy sátán és az ő bukott angyalai azok, akik óvatosan és ravasz módon húztak be benneteket ebbe az értelmetlen hazugságba. Azoknak, akik szinte fanatikus módon rajonganak az angyalokért, a következőket mondanám: miért nem Isten szavát, az Örök Atya szavát hirdetitek először? Vajon ez az angyal – mánia, nem a bálványimádás egy másik formája? Igen, természetes, hogy imádkoztok a szent angyalok segítségéért, de mindig tegyétek fel azt a kérdést, hogy: vajon az angyalok iránti rajongásom nincs- e a Jézus Krisztus iránti szeretetem kárára, Isten Fia, vagy Isten, az Örök Atya iránt?

Ébredjetek fel a spiritualizmus hazugságaiból. Azok az angyalok, akik az ilyen gyakorlatok folyamán vonzanak benneteket, nem a Mennyből, vagy a világosságból valók. Úgy fognak tűnni, mintha a világosságból jönnének, de ez csak megtévesztés, amelyet sátán és démonai használnak, hogy tetteiket okosan álcázzák.

Akárhogyan is öltöztetitek fel pogány praktikáitokat, hogy úgy tűnjék, mintha az Isteni fényt imádnátok, mégis hazugságok lesznek. Ez a hazugság, és azok, akik benneteket meggyőznek arról, hogy ezen a bizarr, úgynevezett szellemi utazáson részt vegyetek, amely Atyámat figyelmen kívül hagyja, olyan közel visz majd a sátánhoz benneteket, hogy egy bizonyos pont után már nem lesz visszaút.

A szeretet egyetlen Isteni birodalma, amely a Földön kívül létezik, az a Mennyország. Amit ezen kívül mesélnek nektek, az nem igaz. Sátán azonban azt akarja, hogy azt higgyétek el, hogy igaz. A valóság az, hogy ő minden gyanútlan és babonás lelket magával ragad a sötétségbe, és minden bukott angyalt, és mindezt a hamis szeretet nevében teszi.

Ne felejtsétek, hogy a szeretet, a valódi szeretet egyedül csak Istentől, az Örök Atyától jöhet.


 

Gyermekeim, az életeteknek, nem az anyagi javak körül kellene forognia, főleg, ha arra valójában nincs is szükségetek. Ha elfogadjátok az egyszerű dolgokat, amelyekre szükségetek van és időtöket Rám szánjátok, igaz elégedettségben lesz részetek. Nem csak ebben, hanem először életetekben fel fogjátok ismerni a valódi szabadság értelmét. Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol és híres személyek istenítése által. Ha elfogadjátok azt, hogy mindezek csak egyszerű illúziók, akkor meg fogjátok érteni, hogy időtöket itt a Földön nem lenne szabad ilyen haszontalan dolgokkal eltölteni.

A ti időtök itt a Földön, csak egy része az Örökkévalóságig tartó utazásotoknak. Életetek a halál után más módon, de folytatódni fog. Attól függetlenül, hogy az emberek hisznek Istenben, az Örök Atyában, vagy sem, lelkük a haláluk után mégis tovább fog élni. tájékoztatnom kell téged arról, hogy a harmadik világháború kibontakozóban van a világban.  

Azonban ne feledjétek, hogy az imádság sokat enyhíthet ezen a szenvedésen.

Ennek a háborúnak az lesz a kihatása, hogy Katolikus Egyházam a Földön, – az egyesítés neve alatt – egy világ egyházba lesz beszippantva.

Az egyesítés, vagyis a hamis béke, megvalósul, miután az Antikrisztus megjelenik, hogy hamis békét teremtsen, és egy úgynevezett „véget” vessen a háborúnak.

Ez a békeszerződés belekeveri majd a nyugati országokat, míg Kína és Oroszország belekeverednek a világ dolgaiba.

Ők veszélyt jelentenek a Tízszarvú vadállat, Európa számára, és győzedelmeskedni fognak fölötte, hogy bevezessék a kommunizmust.

A Vörös Sárkány, Kína, már erősen megvetette a lábát a világban, a világ pénzügyeinek ellenőrzése miatt.

A Vörös Sárkány és , amely Oroszország, nem szeretik Istent.

Ők az Antikrisztus vezetése alatt lesznek, aki Keletről származik, és aki zárt ajtók mögött rejtőzködik.

Amikor ezek a próféciák kibontakoznak, akkor az egész világ hinni fog ezekben az üzenetekben. Akkor már nem lesz kétség.

Kérlek, imádkozzátok a Keresztes Imahadjárat ezen imáját, hogy segítsen enyhíteni ezeknek az eseményeknek a hatásait.

A Keresztes Imahadjárat 54. imája: Ima az Atyához, a Harmadik Világháború hatásának enyhítésére:

Ó Mennyei Atya, szeretett Fiad, Jézus Krisztus Nevében kérlek, aki nagyon sokat szenvedett az emberiség bűneiért, segíts nekünk ezekben a nehéz időkben, amellyel most szembesülünk. Segíts  nekünk, hogy túléljük az üldöztetést, amelyet a kapzsi uralkodók és mindazok terveztek, akik el akarják pusztítani Egyházadat és gyermekeidet. Könyörgünk Hozzád, drága Atyánk, hogy segíts nekünk családjaink táplálásában, és mentsd meg azok életét, akiket akaratuk ellenére a háborúba kényszerítenek. Szeretünk Téged, Drága Atyánk. Kérünk Téged, segíts minket a szükség idején. Ments ki minket az Antikrisztus szorításából. Segíts nekünk, hogy átvészeljük bélyegét, a fenevad bélyegét, azáltal, hogy visszautasítjuk azt. Segíts azoknak, akik szeretnek Téged, hogy továbbra is hűségesek maradjanak Szent Szavadhoz, minden időben; és hogy megadd nekünk a Kegyelmeket ahhoz, hogy Testben és Lélekben életben maradjunk. Ámen.”

Amikor kegyetlenek vagytok másokhoz, rosszat mondotok róluk, vagy igazságtalanul bíráljátok őket, akkor visszautasítjátok a Szeretetet, amellyel megajándékoztalak benneteket. A helyében gyűlölet van. A gyűlölet egy másik emberi lény iránt csak a Sátántól származhat. Ha megengeditek, hogy a gyűlölet megkeményítse a lelketeket, akkor eltávolodtok Tőlem és mélységesen zaklatottak lesztek a lelketekben.


 

Nekik sohasem szabad félniük Tőlem, mert Én a „Mindig-Irgalmas” vagyok. Ők közelebb állnak Hozzám, mint azok, akik azt állítják, hogy Engem képviselnek a Földön, de képmutatók, akárcsak a farizeusok voltak.

Nyújtsátok Felém kezeteket. Nem számít, hogy milyen tetteket követettek el, Én el foglak benneteket érni. Az Imám, melyet most nektek adok, a Szívembe fog hozni benneteket, bennetek fogok lakozni és ti megmenekültök.

A Keresztes Imahadjárat 107. imája: Ments meg Engem a Pokol tüzétől

Én egy szörnyű bűnös vagyok, Jézus.

Tetteim által kétségbeejtő szenvedést okoztam másoknak.

Ennek eredményeként félre vagyok dobva.

Már sehol sem tűrnek meg engem a Földön.

Ments ki engem ebből a vadonból és védj meg engem a gonosz markolatától.

Engedd meg, hogy bűnbánatot érezzek.

Fogadd el bűnbánatomat.

Tölts el engem Erőddel és segíts felemelkednem a kétségbeesés mélységéből.

Átadom Neked, drága Jézus, a szabad akaratomat, hogy cselekedj velem óhajod szerint, hogy így megmenekülhessek a Pokol tüzétől. Ámen.


 Mert ha a gőg egy olyan személy útjába áll, aki megkapta a Szentlélek Ajándékát, akkor onnan Isten Lelke eltűnik és Annak helyében a sötétség szelleme fog lakozni.

Egy sötét lélek nem képes másokra árasztani a Szentlélek Világosságát. Csak sötétséget képes terjeszteni. A lélek sötétsége megtéveszt másokat. Ez különösen akkor megtévesztő, amikor olyasvalakiről van szó, aki szent tanítvány hírében áll, vagy pedig Tanításaim szakértőjeként ismert. Mindez gyűlöletet, nyugtalanságot eredményez és a reménytelenség érzését kelti.

Hogy megkaphassátok a Szentlélek Ajándékát, meg kell tisztítanotok a lelketeket és mentesítenetek kell a gőg bűnétől, különben sohasem kaphatjátok meg azt. Amikor a Szentlélek jelen van, akkor, mint a tűz terjedni fog, és Isten Igéjét minden nyelven ismételten feleleveníti. Ez magával hozza majd az elme, a test és a lélek gyógyulását, és a bölcsességet, mely egyedül csak Istentől jöhet. Ez a megtérést fogja terjeszteni világszerte.

A Keresztényeknek azt fogják mondani, hogy Isten elvárná tőlük, hogy a hitetleneket tárt karokkal fogadják az Egyházban. Továbbá, néhány gyakorlatot, amelyek Engem tisztelnek, át kell alakítani, hogy ne sértse a vendégeket. Hamarosan a Házam már nem lesz az Enyém, mivel alig fognak szót ejteni Szent Szavamról.

Földi Egyházam új szavakat fog használni, amelyekről azt fogják mondani, hogy Ajkamról származnak – csakhogy üdvözöljék az idegeneket Házamban. És míg Én csendben ülök a sarokban, addig ők a Házamban ámokfutók lesznek. Eltávolítanak majd minden kincset és jelet, amelyek Velem, szeretett Édesanyámmal és a Keresztúttal kapcsolatosak. Házamat csupaszra fogják vetkőztetni mindattól, amit kedvesnek tartok, és csalók fognak letelepedni benne. Házam furcsa megemlékező ünnepségek helyszínévé válik, új és szokatlan imák, és egy új könyv fogja a régit felcserélni. Ez addig fog folytatódni, amíg kénytelen leszek elhagyni a Házamat, mivel az már alkalmatlan lesz Szent Jelenlétemre. Minden ártatlan követőmre vonatkozik: ők csak azt fogják látni majd amiről azt hiszik, hogy egy próbálkozás a Katolikus vallás modernizálására.

Hamarosan már nem lesz többé kulcsom az Otthonomhoz, mert ők azt is el fogják venni Tőlem.


 A pogányság erősödni fog. De mivel azt a gonosz fogja befolyásolni és vezetni, vigyázni fog arra, hogy valódi arcát meg ne mutassa. Ez a világnak úgy lesz bemutatva, mint egy új formája a társadalmi igazságosságnak – egy új formája a humanizmusnak, amikor az ember minden igényéről gondoskodnak. Ezek az igények a bűn elkövetésének jogát is magukba fogják foglalni, de ezekre a bűnökre – annak ellenére, hogy ellenszegülnek Istennek – úgy fognak tekinteni, mint az ember erkölcsi jogaira.

Mennyire iszonyatos lesz Számomra, Jézus Krisztus számára, ez a gonosz egy-világvallás! Nemcsak, hogy hátat fognak Nekem fordítani, hanem groteszk módon még sátáni szimbólumokat is mellékelnek majd oda, ahova a Keresztemet kiteszik. Ostyámat el fogják dobni. A templomok oltárain másfajta áldozatot fognak bemutatni.

A fenevad lesz az, akit ők nyíltan imádni fognak és ennek fejében ő nagy hatalmat fog nekik adni. Ezért sokan azt fogják hinni, hogy azoknak, akik ezt az utálatot irányítják, csodatevő erejük van. És bár úgy tűnhet, hogy ők egy jó és tisztességes egyházat követnek, az nem fog mást nyújtani, mint sötétséget.

Ezekben a templomokban, amelyeket az Én tiszteletemre, Jézus Krisztus tiszteletére építettek fel, szemérmetlen ünnepségeknek és viselkedéseknek lehettek szemtanúi, de Én nem leszek Jelen. És aztán, ahogyan el fognak felejteni Engem, Egyházam fel fog támadni a halálból, épp úgy mint Én is feltámadtam.


 

Sátán más emberek által fog cselekedni, hogy elriasszon titeket…

Sokan közületek nem fogják tudni, hogy a sátán más emberek által fog ellenetek dolgozni, olyanok által, akiket nagyobb tiszteletben tartotok. De pontosan ez az, ő így dolgozik. Olyan szegény lelkek által fog működni, akik a sötétséghez vonzódnak. Ő biztos akar lenni abban,  hogy gátolt elképzeléseik legyenek dicsőségem Igazságáról és az Örök Élettel kapcsolatosan, amely jogosan illetne meg benneteket. Sohasem szabad megengednetek, hogy az Irántam való szeretetetekre befolyása legyen. Ne feledjétek: mivel ő ezt a harcot sohasem fogja megnyerni, azok a szegény lelkek, akik követik őt, vele együtt a pokolba lesznek vetve.

A papok és a klérus meg fogják támadni mai prófétáimat, mert a sátán megvakítja őket Szent Szavamra.

Tudassátok minden emberrel, akik megpróbálják megállítani Isten igaz prófétáit, hogy súlyos bűnt fognak elkövetni Isten szemében.

Felszentelt szolgáim és mindazok, akik hirdetik tanításaim igazságát, meg lesznek büntetve, ha szándékosan kárt okoznak ennek a szent Küldetésnek.

Azoknak, akik nem hisznek Szent Szavamban, amely a világnak adatik ebben az időben, azt mondom: Nektek csendben kell maradnotok.

az az ember, aki nem hisz a gonoszságban, a bűnben sem hisz. Az, aki azt állítja, hogy a gonoszság csupán a szemlélő elméjében van, képes a gonoszság minden formáját elfogadni, végül pedig érzéketlen lesz azzal szemben.

Ahol a gonoszságot figyelmen kívül hagyják, ott a Sátán nagy győzelmet arat, mert a hazugság királya képes messzire elmenni, csakhogy álcázza a gonoszságot, és ő ezt rendszerint érvek bemutatásával teszi, hogy előmozdítsa a toleranciát a társadalomban. Amikor az emberi intelligenciát arra használják, hogy minden racionális okot megvitassanak, csakhogy a gonoszság miatt mentegetőzzenek, akkor ezek a lelkek, akik az ilyen valótlanságok terjesztéséért vétkesek, a gonosz elsődleges célpontjaivá válnak.

Mihelyt egy lélek ajtót nyit neki, akkor a nagy Csaló arról fogja meggyőzni áldozatát, hogy ő jóhiszeműen és a világ javára cselekszik, amikor az Isten ellen elkövetett gonosz tetteket igazolja. A gonosz olyan megtévesztést hozott létre, hogy sok ember, aki nem hisz többé a Sátánban és abban a gonoszságban, amelyet ő világszerte elterjeszt, képtelen lesz felismerni a jó és a rossz közötti különbséget. Ezek az emberek érvekkel fognak előállni és mindenféle racionális nézőpontot be fognak mutatni, hogy minden tekintetben támogassák az erkölcstelenséget. Aztán azt az embert, aki az erkölcsöt meg meri védeni, le fogják ördögözni. Ilyen az emberiség útja a mai világban. Amikor a gonoszság létezését elutasítják, akkor a Sátán létezését tagadják. Ez történik akkor, amikor a hazugság királya és minden ellenségem erőt nyer, és önkéntes áldozatai, mint az ő szócsövei, érzéketlenné válnak az Isteni Kegyelmekkel szemben.

Amikor földi Egyházam elveti a Sátán létezését, akkor már nagyon keveset lehet tenni azokért, akiket a gonosz valóban megfertőzött. Amikor Egyházam tagadja a fenevad és az örökké tartó mélység létezését, amelybe ő és bukott angyalai lesznek dobva, akkor ti tudni fogjátok, hogy nem az Igazságot nyilatkozzák Isten gyermekeinek. Az idő nem változik Királyságomban. A Sátán az emberi nem számára a legnagyobb csapás, a fertőzése pedig halálos. Tehát neki gondja van arra, hogy elrejtse magát – a csalás mesterét -, mert ő a jót mindig rossznak, a rosszat pedig mindig jónak fogja bemutatni. Csak azok, akiknek a szeme valóban nyitott Istenre, fogják megérteni azt a fenyegető veszedelmet, amelyet ő (a Sátán) a világ üdvösségében tesz.


 

 Másoknak megbocsátani nem egyszerű, gyermekeim. A büszkeség és az öndicséret az, ami megakadályozza, hogy megtörténjen ez a nagy Irgalmasság cselekedete. Ez pedig a sátán műve, mert ő azt jól tudja, hogy a megbocsátás hiánya, a legsúlyosabb bűnök elkövetéséhez vezet Atyámmal szemben. Ha nem tudtok másoknak megbocsátani, akkor harag keletkezik belőle, ami ha tovább fokozódik gyűlölethez, sőt gyilkossághoz is vezethet. Sok esetben pedig háborúhoz vezet.


A Sátán, és minden démon, akiket ő küldött, hogy elpusztítsák az emberiséget, sok megosztottságot okozott a világban. Ők azzal próbálkoznak, hogy a nemzeteket és a közösségeket egymás ellen vitába keverjék. A terrortámadások nagyobb méreteket fognak ölteni, de a legsúlyosabb jel a Keresztények üldözésének formájában lesz. Soha ezelőtt nem voltak így megalázva a Keresztények, mint ahogyan most lesznek – korlátozni fogják vallási szabadságukat, és meg fogják sérteni azon jogukat, hogy hűségesek maradjanak az Igéhez.

A Keresztények nemcsak ellenségeim célpontjául fognak szolgálni, hanem még egymás ellen is fogják őket uszítani. Azok a csoportok, amelyek elősegítik az eretnekséget a Szent Bibliával szemben, fel fogják keresni azokat, akik állhatatosak maradnak a hitben. Nyilvánosan kritizálni fogják őket, az Igazság iránti hűségüket kigúnyolják és felkeresnek minden felszentelt szolgámat, akik ki merik hívni őket, az Engem, Jézus Krisztust való elárulásukért.


Az Istentől való elszakadás még soha nem volt ennyire elterjedt. A szívükben lévő kevés szeretetnek köszönhetően, a gonosz egy kellemes környezetre talál, ahol gyökeret ereszt. Amint egyszer a gonoszság be van ültetve a lelkekben, akik könnyű prédává váltak, a gonoszság gyorsan fog nőni és terjedni. A gonoszság minél tovább terjed, annál kevesebb szeretet lesz a lélekben, és a mások iránti gyűlölet fog abba belecsepegni. Hamarosan a gyűlölet, a féltékenység, az irigység, a kapzsiság és a mohóság lesz a közös jellemvonás, amelyek egyesítik a modern társadalmat, míg végül egységre jutván, a lelkek nem fognak érezni semmit. A lélek üressége nagy veszélyhez vezet, mert a gonosz intelligens, és ebben a szakaszban arra fogja felhasználni a lelkeket, hogy háborút indítson a világban való Isteni Jelenlét ellen. Amikor a világ ön-megszállottá válik, és mindenféle jogot követel, amelyet úgy ítél meg, hogy fontosabb, mint az, amit nagylelkűen önmagától nyújt, akkor ebből semmi jó nem származhat.

Amikor Lucifer nem engedelmeskedett Atyámnak, akkor a gőg volt az, ami a bukásához vezetett. A gőg és önszeretet mellett, minden más a második helyre kerül, s ez az emberi nem végső bukásához fog vezetni. Az Istennel szembeni engedetlenség féktelenné vált ebben az időben. Parancsait illetően csak kevés tisztelet látható, és ez azt jelenti, hogy az ember a Tízparancsolatból egy Parancsolatnak sem fog engedelmeskedni.


 

 A jövőtök Dicsőséges Öröksége, mely rátok vár, a tiétek. Minden egyes emberé, függetlenül attól, hogy mennyire megfeketedett vagy tiszta a lelketek, de nektek fel kell készülnötök és ébernek kell lennetek, mert ebben az időben a Pokol minden démona bekóborolja a földet és másokon keresztül próbálnak benneteket megállítani. A Sátán nem akarja, hogy Atyám haza vigye gyermekeit az őket megillető Örökségükbe. Ő hazugságokat fog terjeszteni, zűrzavart fog okozni és meg fog zavarni benneteket. Az ő ravasz és álnok útjai agyafúrtak lesznek és mások lelkén keresztül fog munkálkodni, akik magukat nyitva hagyják az ilyen kísértésnek. Ezért az emberek nem fogják elhinni, hogy Isten ilyen módon valaha is küldene egy másik prófétát a világba.


 

Néha a veszély, amelyre egy szülő figyelmeztet, okozhat félelmet. Azonban a félelem azzal az ember okozta gonoszsággal van összefüggésben, amely előttünk áll.

Ugyanez igaz a világban lévő gonoszságra is. Ezt azok az emberek okozzák, akiket viszont a csaló, a sátán befolyásol.

A próféciák, amelyeket Isten az idők kezdete óta adott az emberi nemnek, egyesek szívében félelmet keltettek.

Más körökben viszont jót nevettek rajta. Ugyanez történt, mielőtt Noé elkezdte megépíteni a bárkát. Miközben (egyesek) nevettek rajta, kigúnyolták és nevetség tárgyává tették, addig azok, akik féltek, megtették, amit kért tőlük. Megépítették a bárkát, hogy megmentsék magukat.

Azok, akik kinevették, kigúnyolták és elutasították Noét, elpusztultak.

Fogadjátok el, hogy a sátán létezik. Higgyetek abban, hogy az imádság meg tudja és meg is fogja gyengíteni az ő hatalmát.

Aztán álljatok fel, és vállaljátok a felelősséget, mint az Én – Jézus Krisztus – követőim.

Amikor szembesültök az igazsággal, engedjétek, hogy vezesselek benneteket, és akkor a félelem nem fog behatolni a szívetekbe.


Ellenségeimnek tudniuk kell a következőket: Én ismerlek benneteket. Látom a lelketeket. Látom mindazt a rosszat, ami a szívetekben lakozik. Látom a jóságot is, ami felsorakozik bennetek. Hallgassatok most meg Engem, mivel Én annak Igazságát tárom fel nektek, aminek be kell következnie.

Ha szerettek Engem, akkor arra fognak ösztönözni titeket, hogy ne hallgassatok Rám.

Ha hisztek Tanításaimban, arra fognak kérni benneteket, hogy egy új, hamis „helyettesítőben” higgyetek.

Ha hiszitek, hogy ezeken az Üzeneteken keresztül Én kommunikálok veletek, a gonosz arról fog meggyőzni benneteket, hogy ezek a Szavak nem Tőlem származnak. Tehát abba a kísértésbe fognak hozni benneteket, hogy eláruljatok Engem, és ezt ti szolgáim üldözése által fogjátok megtenni, akik támogatják ezt a Küldetést. Ti ennek a Küldetésnek az árulóivá váltok, és mint olyan, ugyanolyan vétkesek lesztek, mint azok, akik a hóhéraimnak való Átadásomért voltak felelősek.


 

Oly sok Gyermekem hirdeti fennhangon a „társadalmi tolerancia” szükségét.  A tágan értelmezett tolerancia divatos napjainkban. Még a legsúlyosabb bűnök kiforgatására is használható. A tolerancia úgy van ügyesen formálva, hogy valamennyi, a mai világban az ember által ismert bűnt védelmezze. Mindenki követeli jogát a toleranciához. Nem számít milyen bűn, a legtöbb esetben, úgy mutatják be, mint polgári jogot. Nem számít, hogyan mutatnak be „igaznak, jogosnak” egy bűnt, mindig tévedni fognak. Itt az idő, hogy az ember szembesüljön az igazsággal; hogy ismét felelősségteljes legyen; hogy elfogadja, hogy a bűnös cselekedetek - melyekben részt vesz -, azok erkölcsileg helytelenek; hogy a hozzá közelállókat, köztük az anyaméhben lévő gyermekeket egyenjogúakként kezelje, minden tekintetben. a sátán mindent meg fog tenni ebben az időben hatalmánál fogva, hogy arra bátorítsa a Katolikus Egyházat, hogy elítéljenek téged, és hogy ezeket az üzeneteket eretnekségként tüntessék fel.

Amikor az ember elkezdi hinni, hogy ő éppolyan jó, vagy talán még jobb, mint Én, akkor megpróbál utánozni Engem. Amikor az ember át akarja venni az irányítást Teremtésem fölött, akkor őt erre a Sátán kísérti, hogy vétkezzen. Amikor a büszkeség bűne ilyen mértékben fertőzi meg a lelket, akkor az ember szembeszáll Velem, elpusztítván az életet a Földön.

Miért akarná ezt tenni az ember? Ő, amikor elveszi az anyaméhben lévő gyermek életét, hatalmat akar szerezni magának a fölött, amit Én önként adtam. Amikor az ember ellenőrizni akarja a népességet, akkor el fogja pusztítani az életet a születés előtt, és megöli azokat, akiről úgy véli, hogy nem szabad tovább élniük.

Létezik egy bizonyos csoport által készített terv, leányom, hogy tönkretegye a világnépesség növekedését, és mindezt az abortusz gonoszságának beiktatása által. Az abortusz növekedése és annak világszerte történő gyors bevezetése nem véletlen. Ez minden nemzetben egyre csak terjed. Azok a nemzetek, akik az abortuszt ellenzik, félre lesznek állítva a tízszarvú fenevad által és kényszerítve lesznek, hogy ezt a förtelmes tettet bevezessék.

https://masodikeljovetel.hu/romai-birodalmon-belul-fog-nagy-fortelem-felemelkedni-ellenem

amikor tudatosan vesztek részt egy világméretű tervben, hogy egy bizonyos sátáni csoport részeseiként életet pusztítsatok, akkor elkárhoztok. A jövőtök megpecsételtetett a fenevadnak tett ígéretetek által, és rövidesen szövetségesei lesztek az Antikrisztusnak.

Azáltal, hogy elveszitek az ártatlanok életét és erőszakkal léptetitek életbe az ilyen törvényeket, akkor nyíltan szembeszálltok az egyik legfontosabb Parancsommal, hogy „Ne ölj!” Ha egy ilyen világméretű népirtást terveztek, akkor a gonosz munkáját végzitek, és ezért Én el foglak pusztítani benneteket.

Először figyelmeztetéseket adok nektek, s aztán, ha ezek a gonosz törvények nem kerülnek korlátozásra, nem hagytok más választást Számomra. A Föld olyan erővel fog rázkódni, hogy el fog nyelni benneteket. Ütést fogok mérni minden nemzetre a meggyilkolt ártatlanok számarányának megfelelően.


Amikor a bűnről beszélek, akkor még nem azt az elvetemült bűnt nyilatkoztatom ki, amelyet még a szabályszerű bűnösöknek is nehezükre esik kifürkészni. Azok az undorító gyakorlatok, amelyeket a nyugati társadalom csukott ajtók mögött végez, csontig sokkolna benneteket.

Azok a gonosz rémtettek, ahol a sátán iránti tiszteletből, rituális szertartás szerint gyermekeket ölnek meg, a mai világban valós esemény. De ez csak egynéhány azokból a gonosz tettekből, amelyeket az emberek az ördög befolyása alatt követnek el. Ha ilyen messzire mentek el gyermekeim, lehetetlennek fogjátok azt tartani, hogy visszatérjetek Hozzám. Más tettek miatt is megszakad a Szívem, ide tartozik a testi erőszak, amelyet kis és ártatlan gyermekeken követnek el.

Én az emberiség bűnei miatt gyötrődtem, nem csak azok bűneiért, akik abban az időben éltek, hanem azokért is, akik ma elutasítanak Engem. Azok, akik ma elutasítanak Engem, jobban megbántanak, mivel Én az ő bűneikért haltam meg. Ők semmit sem tanultak.

Aztán, akik kigúnyoltak Engem, és a Töviskoronám egyik legélesebb tövisével kiszúrták a Szemem, azok az Egyházam képviselői a Földön.

Ők nem akarják Második Eljövetelemet, vagy a figyelmeztetéseket elfogadni, amelyeket most kinyilvánítok számukra.

Minden kimondott szót Ajkaimról azok az alázatos lelkek falják, akik olyanok, mint az éhező gyermekek.

Mégis, azok, akik Tanításaim Igazságaival táplálkoznak, elfordítják a fejüket, és más irányba néznek.

Az alázat nincs már jelen sok követőm lelkében, így ők képtelenek lesznek arra, hogy különleges Kegyelmeimből hasznot húzzanak.

Amíg nem lesztek kicsinyek Isten Szemében, nem tudtok meghallani Engem.

Amíg nem mondotok ellent a gőgnek és az arroganciának, addig nem fogjátok érezni a Szentlélek erejét.

Ha ma elutasítotok Engem, akkor ti az első szeget ütitek a csuklómba.

Amikor ti, Felszentelt Szolgáim ellent mondotok a most nektek adott Szent Szavamnak, akkor a második szeget csavarjátok a másik csuklómba.

Azokat a szegény lelkeket, akiknek nincs érdeklődésük Tanításaim vagy Üdvösségük iránt, amelyet a Kereszthalálom által adtam a világnak, nem lesz, aki vezesse.

Ők az áldozatok itt. Őket nem vezették el Hozzám. Tőlük megtagadják annak esélyét, hogy felkészüljenek Második Eljövetelemre.

Most hívom minden követőmet, hogy készüljenek fel. A hívők közötti harc hamarosan elkezdődik. Az egyik fél, nemcsak hogy ellent mond majd az üzeneteknek, hanem megpróbálja azokat be is tiltani.

A másik fél pedig mások megtérítésére fogja felhasználni azokat.  

Azok az egyszerű, elveszett lelkek, akik egyáltalán nem ismernek Engem, meg fognak ismerni, amint a Nagyfigyelmeztetés alatt az igazságot kinyilvánítom nekik.

Nekik könnyebb lesz meglátniuk az igazságot, mint azoknak, akik azt mondják, hogy szeretnek Engem, de most mégis megtagadnak.


 

Hírek

Szavazás

Mit tudsz a három napos sötétségről?
Krisztus Urunk visszajön közzénk, s 1000 évig Paradicsom leszen
Bizalommal tekintek, tudom hogy már bűn nem leszen, mert kezdődik az 1000év szeretetben
Amit La Salette-ben, Fatimában és Garabandalban elmondtak számunkra, azt fel sem vagyunk képesek fogni
Szerintem, az lesz a legnagyobb megpróbáltatás a szorongattatás lezárására
Nem elegséges róla tudásom, de előbb vagy utóbb többet tudok majd róla
Semmit, de ha megérem bizalommal tekintek az Jézus Krisztus második eljovetelére
Semmit, de ha megérem, akkor félni fogok...
Asztali nézet