MENÜ



„Jézus, a Te Akaratod minden, ami számít. Az én szabad akaratom a Tied. Tégy vele, amit szeretnél!”

„Jézus vedd el fájdalmamat, gyógyíts meg Engem és vedd el keresztemet.”

Július

Atyám, taníts, hogy a te eszközeiddel viseljek szellemi harcot, ne pedig a világ szerint. Vezess, hogy a Szent Lélek fegyvereivel, ne pedig a test fegyvereivel éljek, harcoljak, vitatkozzak, vállaljak fel konfliktust!
 
Légy az én erőm, Uram, amikor falba ütközök. Atyám, vezess arra a pontra, ahol nem a testben van bizalmam, hanem egyedül Benned, Uram.
Eddzél meg, Uram, hogy amikor szemben találom magam egy konfliktussal, elbátortalanító helyzettel vagy kísértéssel, ha bármilyen akadályba ütközöm, mindig tudjak bízni Benned és a Te utadban.
 
Az igazság szerint Te adtál nekem erőt, hatalmat, hogy leromboljak minden okoskodást és vitatkozást, ami megakadályoz abban, hogy jobban megismerjelek.
 
Így, ahelyett, hogy okoskodásokba, vitákba bocsátkoznék, az igazságra tudjak mutatni, és meg tudjam azt vallani.
Uram, tégy késszé arra, hogy tudjam használni azokat az eszközöket, amelyeket te adsz, és mutasd meg, hogyan romboljak le "minden okoskodást és minden magaslatot, amelyet az Isten ismeretével szemben emeltek".
Mutasd meg, hogyan kell rabul ejteni minden gondolatot, és engedelmessé tenni azokat Krisztusnak.
Mutasd meg, hogyan tegyem ezt, és azt is, hogy mit tegyek. Odaszánom magam, hogy azt tegyem, amire Te tanítasz engem.
 
Úgy legyen, Uram.




"Drága Atyám! Te vagy az Isten, én nem. Elküldted Jézust, hogy legyen a Megváltóm, ezért meg kell hogy meneküljek. Szükségem van a megbocsátásodra azokban a dolgokban, amiket elrontottam az életben. Szükségem van arra, hogy egy új kezdetet adj az életemnek. Szükségem van a segítségedre, hogy megismerhessem az életem célját. Kapcsolatot szeretnék kezdeni veled. Arra kérlek, hogy jöjj az életembe! Meg akarok tanulni bízni benned. Meg akarok tanulni szeretni téged. Meg akarok tanulni szeretni másokat, úgy ahogy azt te elvárod tőlem. Tehát ma alázatosan, őszintén és egyenesen arra kérlek téged, hogy ments meg, ahogy beléd helyezem bizodalmam. Jézus nevében imádkozom. Ámen"





„Drága Istenem, beismerem, hogy gondjaim vannak a haragommal. Megengedem másoknak, hogy felvigyék a cukromat, bosszút állok és nem gondolkodom mielőtt beszélek. A Te segítségedet kérem! Segíts, hogy gondolkodjak mielőtt reagálok! Segíts, hogy megfelelő képpen engedjem ki a dühömet! Segíts, hogy teljesen magamra találjak benned! Teljesen nyitott vagyok előtted. Jöjj be az életembe! Ments meg! Változtasd meg az életemet, ahogy csak Te tudod megtenni! A Jézus nevében kérlek. Ámen.”




‘Drága Istenem! Köszönöm, hogy szeretsz engem és hogy meg akarsz óvni attól, hogy más dolgoktól függjek Te helyetted. Bocsáss meg, hogy volt, amikor a munkámtól vagy más emberektől tettem magam függővé és nem Tőled. Köszönöm, hogy nem feledkeztél meg rólam. Uram, az előttem álló napok kissé félelemmel töltenek el, de már értem, hogy a csodához vezető út nehéz terepen visz át, hogy a csoda forrása nem várt helyről ered, és hogy nem magamnak kell megoldani ezt, hanem Benned kell bíznom.

Amikor szólsz, hogy mit tegyek, még ha nem is értem, akkor is meg fogom tenni, amit kérsz tőlem. Segíts emlékeznem arra, hogy rajtad kívül másra nincs szükségem, és hogy ahová vezetsz, ott gondomat viseled. Meg akarok tanulni nap mint nap bízni Benned. A Te útjaidon szeretnék járni, nem a saját utaimon. Téged akarlak követni. Kérlek, ments meg engem és jöjj az életembe. Megvallom azt az ígéreted, hogy ha bízom benned, gondomat fogod viselni és betöltöd minden szükségem. Jézus nevében mondtam ezt az imát. Ámen.’



„Drága Istenem, lenyűgöz, hogy barátodnak akarsz engem. Valóban meg szeretnék tanulni beszélgetni veled. Segíts nekem abban, hogy minden nap időt töltsek veled. Köszönöm, hogy életem minden egyes részletére gondod van. Jézus, napról napra többet szeretnék tudni rólad és a te irányításodra szeretném bízni az életemet, a munkám, a családom, a jövőm és minden egyéb területet. Kérlek, hogy legyél az életem menedzsere, Uram és Megmentőm, ahogy követlek és bízok benned. A te nevedben imádkozom, Ámen.”




„Édes Istenem! Kérlek, bocsáss meg nekem, mikor olyan dolgokra költöttem, amelyek nem tartanak örökké! A mennybe szeretnék befektetni, az Isteni alapba. A te szent akaratod szerint szeretném használni a pénzem. A mai nappal azt a kötelezettséget vállaltam, hogy a pénzemet jellemem, lelki erőm, bölcsességem és tudásom növekedésére használjam, és azzá formálódjak, amilyennek Te szeretnél látni. Segíts meglátni, hogyan használhatom fel mindazt, amit nekem adtál, hogy megerősítsem a kapcsolataim és megmutassam a szeretetemet Krisztusban való testvéreim iránt. Az örökkévalóságba szeretnék befektetni, oly módon, hogy a pénzemet mások szolgálatára használom. Meg szeretném tanulni, hogyan legyek nagylelkű. Áldás szeretnék lenni mások számára. A pénzem használatával Hozzád szeretném vezetni az embereket. Azzal, hogy adtam, azt szeretném, hogy mások a mennyországba jussanak. A szolgálataim és cselekedeteim révén szeretném hirdetni az evangéliumot. Mennyei Atyám, meg szeretném mutatni, hogy hol vannak a kincseim azáltal, hogy az adományaimmal és az ajándékaimmal az örökkévalóságba fektetek be. Tisztelni szeretnélek azzal is, hogy minden bevételem első részét neked adom. Fel akarom adni a pénz utáni sóvárgásom, hogy Te, Mindenható Isten legyél az én kincsem. Kérlek, segíts emlékezni: Nem vagyok bolond, hogy lemondjak arról, amit nem tudok megtartani, hogy elnyerjem azt, amit nem tudok elveszíteni. Jézus nevében kérlek Téged. Ámen.”




„Istenem, a te terveidet helyezem az enyéim elé. Vannak terveim, álmaim, céljaim, ambícióim, viszont tudom, hogy te céllal helyeztél engem erre a földre és tudatosan a te terveidre fogok igent mondani a sajátjaim helyett. Tudom, nem fogod ezeket a terveket egy időben kijelenteni nekem. Apránként fognak eljutni ezek a tervek hozzám és így haladok előre, mindig egy-egy kis lépést megtéve.”



"Istenem, ez az ember komolyan megbántott engem, ami még mindig fáj. Én azonban szeretnék teljesen betöltekezni a te szereteteddel a neheztelés helyett, ezért elengedem a saját igazam és azt, hogy rosszat kívánjak annak a személynek. Azt választom inkább, hogy áldás kérek azokra, akik megsebeztek. Istenem, azért imádkozom, hogy áldd meg életüket - nem azért mert megérdemlik. Nem így van. Én sem érdemlem meg az áldást. Azért imádkozom viszont, hogy megtapasztalhassák a te kegyelmed, ahogy én is."




"Istenem, hiszem azt, hogy neked egy személyre szabott terved van az életemre, és te jobban tudod, hogy mire van most szükségem."




"Istenem, ma átlépem a határt. Jézus Krisztus, akarom hinni, hogy te vagy az út, az igazság és az élet. Tudni akarom az igazságot, hogy az igazság szabaddá tegyen engem. Hinni akarok benne. Tenni akarom. Ki akarok állni érte. Akarom terjeszteni az igazságot. Benne vagyok. Odaadom a bizalmam neked. A te nevedben imádkozom. Ámen."





„Istenem, segíts emlékeznem, hogy a legfontosabb, amit tehetek, hogy szeretlek téged és a körülöttem élőket. Ha semmi mást nem sikerül végbehajtani ma amellett, hogy szeretetem fejezem ki feléd és az emberek felé, a napom már nem volt elvesztegetett."




"Istenem, te tudod, milyen konfliktus van az életemben. Bele vagyok fáradva, békességet szeretnék, és másokkal is békességben szeretnék élni. Ezért ma a te békességedet kérem. Megnyitom az életemet előtted amennyire csak tudom. Űzd ki a haragot, és töltsd be az életem szeretettel, türelemmel, örömmel és békességgel. Jöjj, és áraszd ki az életem minden területére a te békességedet, hogy hidakat és ne falakat építsek. Add, Uram, hogy kezdeményező legyek és ne másokra várjak. Kérlek, mutasd meg a megfelelő időt és helyet, és adj bátorságot, hogy be tudjam ismerni, mennyiben vagyok én is felelős a konfliktusért. Kérlek, hogy segíts alázatosnak maradni. És kérlek add, hogy ne embereket hibáztassak, hanem a probléma megoldását tartsam szem előtt. Kérlek, segíts, hogy a másik ember szemszögéből is tudjam látni a dolgokat, hogy az igazságot mondjam, és a probléma megoldására törekedjek, ne másokat hibáztassak. Segíts, hogy az legyen a célom mindig, hogy a jó kapcsolat helyreálljon köztem és más emberek között, és ne a problémák vagy viták apró részleteire figyeljek. Jézus nevében kérlek. Ámen. "






"Jézus, szeretném, ha a szívem helyre kerülne. Kérlek távolítsd el ezt a neheztelést az életemből. Úgy döntöttem, hogy megbocsátok [ennek az illetőnek]. Segíts, hogy ismét szembenézhessek a világgal. Segíts, hogy rád koncentráljak a jövőben. Helyezd a te békességedet a fájdalmam helyébe. Helyezd a gyógyulást a sértődésem helyébe. Helyezd a te szereteted a keserűségem helyébe. Jézus nevében: Ámen."




"Uram, szükségem van a vezetésedre és útmutatásodra az életemben. Hittel kérem Tőled, hogy mutasd meg az irányt, hogy merre menjek. Segíts, hogy meghalljam a válaszodat, hogy ne legyek túl elfoglalt ahhoz, hogy meghalljam, amit mondasz. Atyám, amikor nem értem, amit mondasz, kérlek, segíts, hogy bízzak benned, és megértsem azt, hogy a te utad a javamra van. Uram, mi a következő lépés? Kérlek, segíts, hogy meg tudjam tenni azt, amit már tudok, hogy tennem kell. Kérlek, segíts, hogy ne legyek frusztrált, hogy ne féljek, és hogy tudjak benned bízni. Jézus nevében kérlek. Ámen."



http://uzenet.blogger.hu/2023/07/02/remeny-imahadjarat
http://uzenet.blogger.hu/2023/07/05/remeny-imahadjarat

http://uzenet.blogger.hu/2023/07/09/remeny-imahadjarat

http://uzenet.blogger.hu/2023/07/14/remeny-imahadjarat

http://uzenet.blogger.hu/2023/07/18/remeny-imahadjarat

http://uzenet.blogger.hu/2023/07/19/remeny-imahadjarat

http://uzenet.blogger.hu/2023/07/26/remeny-imahadjarat

http://uzenet.blogger.hu/2023/07/29/remeny-imahadjarat

http://uzenet.blogger.hu/2023/07/30/remeny-imahadjarat

http://uzenet.blogger.hu/2023/07/31/remeny-imahadjarat

  • Nincsenek hozzászólások.
  • Szólj hozzá!

  • Kép újratöltsée

 

Hírek

Szavazás

Mit tudsz a három napos sötétségről?
Krisztus Urunk visszajön közzénk, s 1000 évig Paradicsom leszen
Bizalommal tekintek, tudom hogy már bűn nem leszen, mert kezdődik az 1000év szeretetben
Amit La Salette-ben, Fatimában és Garabandalban elmondtak számunkra, azt fel sem vagyunk képesek fogni
Szerintem, az lesz a legnagyobb megpróbáltatás a szorongattatás lezárására
Nem elegséges róla tudásom, de előbb vagy utóbb többet tudok majd róla
Semmit, de ha megérem bizalommal tekintek az Jézus Krisztus második eljovetelére
Semmit, de ha megérem, akkor félni fogok...
Asztali nézet