MENÜ



„Jézus, a Te Akaratod minden, ami számít. Az én szabad akaratom a Tied. Tégy vele, amit szeretnél!”

„Jézus vedd el fájdalmamat, gyógyíts meg Engem és vedd el keresztemet.”

A Keresztes Imahadjárat 155. Imája: Az Üdvösség Küldetésének a Védelméért

 
Ó, Üdvösségnek drága Anyja, hallgasd meg kiáltásunkat, amelyet az Üdvösség Küldetésének és Isten gyermekeinek Védelméért Hozzád intézünk. Azokért imádkozzunk, akik a történelem eme nagy pillanatában dacolnak Isten Akaratával. Arra kérünk, hogy védd meg azokat is, akik válaszolnak hívásodra és Isten Szavára, hogy mindenki megmeneküljön Isten ellenségeitől. Kérlek, szabadítsd meg azokat a lelkeket, akik áldozatul esnek az ördög megtévesztésének, és nyisd meg szemüket az Igazságra.
 
 
 
Ó, Üdvösség Anyja, segíts nekünk, szegény bűnösöknek, hogy méltók legyünk elnyerni az állhatatosság Kegyelmét szenvedésünk idején, amelyet szeretett Fiad, Jézus Krisztus Nevében vállalunk.
 
 
 
Védd meg ezt a Küldetést minden bajtól. Védd meg gyermekeidet az üldöztetéstől. Boríts be mindnyájunkat Szent Palástoddal, és részesíts minket hitünk megőrzésének Ajándékában, valahányszor támadnak minket azért, mert az Igazságot mondjuk, mert Isten Szent Szavát közvetítjük, életünk hátralévő napjaiban, most és mindörökké. Ámen.

 

A Keresztes Imahadjárat 156. Imája: Védelem a gyűlölet ellen

 
Drága Jézus, add nekem a Szereted, és nyisd meg a szívemet, hogy hálával fogadjam Szereteted. A Szentlélek Ereje által ragyogjon rám a Szereteted, hogy Irgalmasságod világítótornya lehessek.
Végy körbe Szereteteddel, és engedd, hogy az Irántad való szeretetem meggyengítsen mindenféle gyűlöletet, amellyel találkozom, amikor Szavad hírét terjesztem. Áraszd ránk Irgalmadat, és bocsáss meg azoknak, akik elutasítanak, bántanak Téged, és akik közönyösek Istenségeddel szemben, és add meg nekik a Szeretet Ajándékát.
Add, hogy Szereteted átragyogjon a bizonytalanság, a gyenge hit, a megpróbáltatások és a szenvedés idején, és segíts nekem, hogy a Szentlélek Ereje által elvigyem az Igazságot azokhoz, akiknek a legnagyobb szükségük van a Segítségedre. Ámen.

 

A Keresztes Imahadjárat 157. Imája: A fogságban lévő lelkekért

 
Ó, drága Jézus, mentsd meg azokat a lelkeket, akik hamis isteneknek és a Sátánnak lettek a rabszolgái. Segíts nekünk, hogy imáink által enyhülést vigyünk nekik a megszállottság fájdalmában.
Nyisd meg börtönük kapuját, és mutasd meg nekik az Isten Királyságához vezető utat, még mielőtt a Sátán túszul ejtené őket a Pokol mélységében.
Könyörgünk Hozzád, Jézus, borítsd be ezeket a lelket a Szentlélek Erejével, hogy keressék az Igazságot, és segíts nekik bátorságra lelniük, hogy hátat fordítsanak az ördög csapdáinak és gonoszságainak. Ámen.

 

A Keresztes Imahadjárat 158. Imája: Védj meg engem az egy–világvallástól

 
El fog jönni az az idő, amikor a Keresztes Imahadjárat ezen imáját naponta háromszor fogjátok elimádkozni a rátok nehezedő nyomás miatt, hogy tagadjátok meg Fiamat, és (ez az ima) győzelmet fog aratni.
A Keresztes Imahadjárat 158. Imája: Védj meg engem az egy–világvallástól
Drága Jézus, védj meg engem az egy-világvallás gonoszságától, mely nem Tőled származik. Tarts fenn engem a szabadság felé vezető utazásomon, a Szent Királyságodhoz vezető úton.
Tarts engem egységben Veled, amikor gyötörnek engem és arra kényszerítenek, hogy nyeljem le a hazugságokat, amelyeket ellenségeid terjesztenek, hogy elpusztítsák a lelkeket.
Segíts nekem, hogy ellenálljak az üldöztetésnek, hogy továbbra is ragaszkodjak Isten Igaz Szavához, a hamis tanokkal és más szentségtöréssel szemben, amelyre kényszeríthetnek majd, hogy elfogadjam.
Szabad akaratom Ajándéka által vigyél el engem Királyságod Uradalmába, és tedd lehetővé számomra, hogy felálljak és hirdessem az Igazságot, amikor azt hazugságnak fogják nyilvánítani.
Soha ne engedd, hogy az üldöztetés szembesülésekor meginogjak, tétovázzak, vagy elfussak a félelemtől. Segíts nekem, hogy amíg élek, sziklaszilárd és állhatatos maradjak az Igazsághoz. Ámen.




A Keresztes Imahadjárat 159. Imája: Könyörgés Isten Szeretetéért

 

Ó, Üdvösség Anyja, kérlek, járj közbe a nevemben, amint Isten Szeretetéért könyörgök. Töltsd el lelkemet, egy üres edényt, Isten Szeretetével úgy, hogy amikor az túlcsordul, kiáradjon azokra a lelkekre, akiknek együttérzésemet igyekszem megmutatni.

Kérlek, hogy Isten Ereje által megszabaduljak a gyűlölet mindenféle érzésétől, melyet talán azok iránt táplálok, akik elárulják Fiadat.

Tégy alázatos lelkűvé engem és tölts el engem a lélek nagylelkűségével, hogy követni tudjam Krisztus Tanításait és életem minden területén terjeszthessem Szeretetét. Ámen.


A Keresztes Imahadjárat 160. Imája: Segíts nekem, hogy jobban szeresselek

Ó, én Jézusom, világ Megváltója, segíts nekem, hogy egyre jobban szeresselek.  Segíts nekem növekednem az Irántad való szeretetemben.  Töltsd el a szívemet Szereteteddel és Együttérzéseddel, hogy elnyervén a kegyelmeket, úgy szeresselek Téged, ahogyan te szeretsz engem.

 

Töltsd el hálátlan lelkemet Irántad való mély és megingathatatlan szeretettel, és mindaz iránt, amit képviselsz. Kegyelmed Ereje által, segíts nekem úgy szeretnem felebarátomat, ahogyan Te szereted Isten minden gyermekét, és segíts, hogy együttérzéssel legyek azok iránt, akiknek szükségük van a Szeretetedre, és akik hitetlenek.

 

Egyesíts engem Magaddal, hogy olyan Keresztény életet élhessek, amelyre Földi Időd során példamutatásod által tanítottál minket. Ámen.




A Keresztes Imahadjárat 161. Imája: A bizalomért és a békéért

 

Jézusom, én bízom Benned. Segíts nekem, hogy egyre jobban szeresselek. Tölts el engem azzal a bizalommal, mely által teljes és végleges egyesülésben átadhatom magam Neked. Segíts, hogy a Beléd vetett bizalmam növekedjék a nehéz idők során. Tölts el engem a Te Békéddel.

 

Gyermekként jövök Hozzád, drága Jézus, minden evilági köteléktől mentesen, feltétel nélkül, és átadom Neked akaratomat, hogy tedd vele azt, amit jónak látsz a magam és más lelkek érdekében. Ámen.



A Keresztes Imahadjárat 162. Imája: A gyengék és az ártatlanok védelmére

Ó, Istenem, Mindenható Atyám, kérlek, védd meg a gyengéket és az ártatlanokat, akik azok kezeitől szenvednek, akiknek a szívében gyűlölet van. Enyhítsd a szenvedést, amelyet szegény, tehetetlen gyermekeidnek kell elviselniük.

Adj meg nekik minden szükséges Kegyelmet, hogy ellenségeiddel szemben megvédjék magukat. Töltsd el őket bátorsággal, reménnyel és felebaráti szeretettel, hogy mindezeket megtalálván a szívükben, megbocsássanak azoknak, akik őket gyötrik.

Arra kérlek, drága Uram, Örök Atyám, bocsáss meg azoknak, akik szembeszállnak az Élet Törvényeivel, és segíts nekik, hogy felismerjék, cselekedeteikkel mennyire megbántanak Téged, hogy így jó útra térjenek és Karjaidban vigaszt keressenek. Ámen.


A Keresztes Imahadjárat 163. Imája: Ments meg Engem az üldöztetéstől

 

Ó, Jézus, őrizz meg Engem a Te Nevedben történő üldöztetés fájdalmától. Dédelgess a Szívedhez engem.

Szabadíts meg a gőgtől, a kapzsiságtól, a rosszindulattól, önző énemtől és lelkem gyűlöletétől.

Segíts nekem, hogy valóban át tudjam adni magam Irgalmadnak.

Vedd el félelmemet.

Segíts nekem, hogy letehessem fájdalmam terhét, távolíts el tőlem minden üldöztetést, hogy kis gyermekként követhesselek téged, abban a tudatban, hogy minden dolog a Te Ellenőrzésed alatt van.

Szabadíts meg azok gyűlöletétől, akik a Tiedként hirdetik magukat, de akik valójában megtagadnak Téged.

 Ne engedd, hogy felvágott nyelvükkel ostorozzanak engem, vagy, hogy gonosz cselekedeteik eltereljenek engem az Igazság útjától.

Segíts nekem, hogy csak egyedül az eljövendő Királyságodra összpontosítsak, és minden bántalmazás ellenére méltósággal kitartsak, amelyeket talán a Te Nevedért kell elviselnem.

Hozd el nekem az elme, a szív és a lélek nyugalmát. Ámen.

 


 „Jézus, szabadíts meg minket, tehetetlen bűnösöket, ellenségeidtől.”



A Keresztes Imahadjárat 164. imája: Békeima a Nemzetek Békéjéért

Ó, Jézus, hozz nekem békét.

Hozz békét nemzetem számára és mindazon országok számára, amelyek szétesnek a háború és a megosztottság miatt.

Vesd el a béke magvait azon megkeményedett szívűek között, akik az igazságosság nevében másoknak szenvedést okoznak.

Add meg Isten minden gyermekének a szükséges Kegyelmeket,

hogy megkapják Békédet, hogy ez által a szeretet és a harmónia növekedni tudjon;

hogy az Isten iránti Szeretet győzedelmeskedjen a gonosz felett, és, hogy a lelkek megmenekülhessenek a hamisságok általi megrontástól, a kegyetlenségtől és a gonosz becsvágytól.

Engedd, hogy béke uralkodjék mindazokban, akik Szent Szavad Igazságának szentelik az életüket, és azokban, akik egyáltalán nem ismernek Téged. Ámen.


A Keresztes Imahadjárat 165. Imája: Az Örök Élet Ajándékáért

 

Jézus, segíts nekem, hogy higgyek Létezésedben.

Adj nekem egy jelet, hogy szívem válaszolhasson Neked.

Töltsd meg üres lelkemet azzal a Kegyelemmel, amelyre szükségem van, hogy megnyissam elmémet és szívemet Szeretetedre.

Könyörülj rajtam, és tisztítsd meg a lelkem minden rosszcselekedettől, melyeket életem során elkövettem.

Bocsáss meg nekem, hogy elutasítottalak, de kérlek, tölts el engem azzal a szeretettel, amelyre szükségem van, hogy méltó legyek az Örök Életre.

Segíts nekem megismernem Téged, másokban meglátnom Jelenléted, és tölts el Kegyelemmel, hogy felismerjem Isten Jelét minden szép Ajándékban, amelyet az emberiségnek adtál.

Segíts, hogy megértsem Útjaidat, és ments meg engem a Tőled való elszakadástól, és a sötétség fájdalmától, melyet a lelkemben érzek. Ámen.

 

 


 

A Keresztes Imahadjárat 166. Imája: Hogy csökkenjenek az ártatlanok ellen elkövetett gyilkosságok

 

Legdrágább Üdvösség Anyja, kérlek, tárd szeretett Fiad, Jézus Krisztus elé azon kérésünket, hogy csökkenjenek az ártatlanok ellen elkövetett gyilkosságok.

 

Kérjük, hogy nagy Irgalma által hárítsa el a népirtás veszélyét, az üldöztetést, és az Isten gyermekeit fenyegető rémtettek minden formáját.

 

Könyörögve kérünk, Üdvösségnek drága Anyja, halld meg kiáltásunkat, amelyet a szeretetért, az egységért és a békéért intézünk Hozzád szomorú világunkból.

 

Kérjük, hogy Jézus Krisztus, az Emberfia, védjen meg mindnyájunkat a nagy fájdalom és szenvedés ezen idejében, a Földön. Ámen.



 

A Keresztes Imahadjárat 167. Imája: A családom védelméért

Ó, Istenem, Örök Atyám, szeretett Fiad, Jézus Krisztus Kegyelme által, kérlek, védd meg családomat a gonosztól minden időben.

Adj nekünk erőt, hogy fölé emelkedjünk a gonosz szándéknak, és hogy továbbra is egységesek maradjunk az Irántad és a mások iránti szeretetben.

Tarts fenn minket minden megpróbáltatás és szenvedés közepette, amelyeket talán el kell viselnünk, és tartsd életben az egymás iránti szeretetünket, hogy egységben lehessünk Jézussal.

Áldd meg családjainkat, és még a küzdelem idején is add meg nekünk a Szeretet Ajándékát.

Erősítsd szeretetünket, hogy mi is meg tudjuk osztani családjaink örömeit másokkal, hogy így az egész világgal meg lehessen osztani Szeretetedet. Ámen.

 

 

 

 

 

A Keresztes Imahadjárat 168. Imája: Isten Szeretetének Ajándékáért

 

 

 

Ó, drága Atyám,

 

Örökkévaló,

 

Legmagasságosabb Isten,

 

Tégy méltóvá engem Szeretetedre.

 

Kérlek, bocsásd meg nekem, hogy másokat megbántottam, és bocsáss meg nekem minden rossz cselekedetet,
amellyel fájdalmat okoztam bármelyik gyermekednek.

 

Nyisd meg a szívem, hogy lelkemben üdvözölhesselek, és tisztíts meg engem minden gyűlölettől, amelyet lehet, hogy mások iránt érzek.

 

Segíts nekem, hogy megbocsássak ellenségeimnek és elvessem Szereteted magvait mindenhol, amerre csak járok, azok között, akikkel naponta találkozom.

 

Add meg nekem, drága Atyám, az Állhatatosság és a Bizalom Ajándékát, hogy megvédhessem Szent Szavadat, és így életben tartsam Nagy Szereteted és Irgalmad lángját egy sötét világban. Ámen.

 





 

A Keresztes Imahadjárat 169. Imája: Azok üdvösségéért, akik elutasítják Krisztust

 

Drága Jézus, Együttérzésedre és Irgalmadra hivatkozva könyörgöm Hozzád azok üdvösségéért, akik elutasítottak Téged;

 

Akik tagadják Létezésed;

 

Akik tudatosan ellenszegülnek Szent Szavadnak, és akiknek keserű szíve megmérgezte lelküket Istenséged Fényével és Igazságával szemben.

 

Irgalmazz minden bűnösnek.

 

Bocsáss meg azoknak, akik a Szentháromságot káromolják, és Segíts nekem, hogy a magam módján, és személyes áldozataim által Szerető Karjaidba vigyem mindazokat a bűnösöket, akiknek a legnagyobb szükségük van a Te Irgalmadra.

 

Megígérem Neked, hogy gondolataim, cselekedeteim és kimondott szavaim által a legjobb tudásom szerint foglak Téged szolgálni Küldetésedben, az Üdvösség Küldetésében. Ámen.




 

Most a Keresztes Imahadjárat utolsó Imáját adom nektek.

 

Ez a papok számára van. Azt kérem, hogy felszentelt szolgáim ezt az imát naponta imádkozzák el.

 

A Keresztes Imahadjárat 170. Imája: Isten Szent Igéjének a védelmére

 

 

 

Ó, Drága Uram, szeretett Jézus Krisztusom

 

Tarts erősen Engem.

 

Védj meg Engem.

 

Tarts Engem Arcod Fényében, amint üldöztetésem fokozódik, amikor egyetlen bűnöm az, hogy védem Isten Szent Igéjét.

 

Segíts nekem bátorságra találnom, hogy Téged mindenkor hűségesen szolgáljalak.

 

Add nekem Bátorságodat és Erődet, miközben azért harcolok, hogy megvédjem Tanításaidat az erős ellenállással szemben.

 

Ne hagyj el engem, Jézus, a szükség ezen idején, és biztosítsd számomra mindazt, amire szükségem van, hogy Téged továbbra is szolgálhassalak a Szentségek kiszolgáltatása és a Szentmiseáldozatban kiosztott drága Tested és Véred által.

 

Áldj meg engem, Jézus.

 

Járj velem.

 

Pihenj meg bennem.

 

Maradj velem.

 

Ámen.

 

 

 

 

 

 


 

Hírek

Szavazás

Mit tudsz a három napos sötétségről?
Krisztus Urunk visszajön közzénk, s 1000 évig Paradicsom leszen
Bizalommal tekintek, tudom hogy már bűn nem leszen, mert kezdődik az 1000év szeretetben
Amit La Salette-ben, Fatimában és Garabandalban elmondtak számunkra, azt fel sem vagyunk képesek fogni
Szerintem, az lesz a legnagyobb megpróbáltatás a szorongattatás lezárására
Nem elegséges róla tudásom, de előbb vagy utóbb többet tudok majd róla
Semmit, de ha megérem bizalommal tekintek az Jézus Krisztus második eljovetelére
Semmit, de ha megérem, akkor félni fogok...
Asztali nézet