Ima-vigília kérés.

Egy szenvedő lélek Jézus Szent nevére kéri, segítsünk megvédeni az Üdvösség Misszióját a Sátántól, hogy a lelkek megmeneküljenek a kárhozattól, hogy a Maradék Hadsereg egyesüljön, és Isten kegyelméből megerősödjön!
6 instrukciót küldött a szenvedő lélek Jézus Szent nevében:

1: Jézus kéri, hogy világméretű virrasztást tartsunk, mialatt elimádkozzuk mind a négy Rózsafüzér titkait, egymás után megszakítás nélkül. A Virrasztás éjfélkor kezdődjön mindenütt.

2: A vigília előtti éjjel 24 órától (tehát 24 órával az ima-vigília kezdete előtt-től) böjtöt kell tartani a vigília befejezéséig. (aki képes rá, egészsége engedi)

3: Gyónás a vigília előtt

4: Azonnal és szívből bocsássunk meg minden bűnt, amelyet ellenünk bárki elkövetett, és keressünk megbocsátást azoknál, akik ellen mi vétkeztünk. E – mailben, levélben, virággal, telefonon, bárhogyan, de intézzük el, hogy ne tápláljanak irántunk haragot tovább. Tehát maradéktalan kiengesztelődés mindenkivel.

5: A vigília dátuma saját választás, de minél előbb meg kell tartanunk!

6: A vigíliát lehetőség szerint felszentelt helyen tartsuk meg (pl. Templom, imaház stb), de az otthonainkban is megtarthatjuk. Ami számít az a hit, a szeretet Jézus és Mennyi Édesanyánk iránt és a tiszta szív.

Az éjfél Jézus Krisztus Második Eljövetelének szimbóluma.
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek. Áldott Szűzanyánk, a Rózsafüzér királynőjének szeretete legyen örökre mindnyájunkkal.

Forrás (angol): https://fatherofloveandmercy.wordpress.com/2017/08/29/prayer-vigil-request/

 

németül: http://dasbuchderwahrheit.de/gebetskreis/Vigilien-Mahnwachen.htm