MENÜ



„Jézus, a Te Akaratod minden, ami számít. Az én szabad akaratom a Tied. Tégy vele, amit szeretnél!”

„Jézus vedd el fájdalmamat, gyógyíts meg Engem és vedd el keresztemet.”

BKP: A kor igénye – házi egyház

Az alábbi kipróbált programot ajánljuk a házi egyháznak 20,00-tól 21,00 óráig:

Hétfő 20,00-21,00

5 percen át bűnvallás, minden rövid bűnvallás után ezt mondjuk: „Uram, könyörülj rajtam!“és a többiek szintén mondják: „Uram, könyörülj rajtam!“

5 percen keresztül köszönetet mondunk Istennek, és mindenki köszönő szavakkal fejezi be: „Köszönöm Neked, Uram!“ És a többeik is ugyanezt ismétlik: „Köszönöm Neked, Uram!“

5 percen át kérünk, és kérésünket így zárjuk: “Kérünk Téged, hallgass meg minket!“ és a többiek ugyanezt ismétlik.

15 perc ének

Kb. 25 percig a szent rózsafüzér ima

Az óra imamegállással zárul és hívők fogadják az áldást, amit 21,00 órakor a püspökök és a papok osztanak.

 

Kedd 20,00-21,00

Ugyanaz a program

Szerda 20,00-21,00

Kb. félórás ima az egységért és az erőért Mk 11,23 szerint ( https://vkpatriarhat.org/en/?p=13812)

Rózsafüzér ima

Végül imamegállás és az áldás fogadása

Csütörtök 20,00-21,00

Áhitat az Úr szenvedéséről és keresztút https://vkpatriarhat.org/en/?p=812, https://vkpatriarhat.org/en/?p=808)

Végül imamegállás és az áldás fogadása

Péntek 20,00-21,00

Áhitat az első héten – Jézus 1-4. szava a kereszten

Áhitat a második héten – Jézus 3., 5., 6. és 7. szava a kereszten

(Jézus hét szava a keresztenhttps://vkpatriarhat.org/en/?cat=47)

21,00 órakor imamegállás és az áldás fogadása és tovább folytatódik az áhitat.

Szombat 20,00-21,00

Prófétai ima Ez 37 szerint ( https://vkpatriarhat.org/en/?p=18244)

21,00 órakor imamegállás és az áldás fogadása és tovább folytatódik az áhitat.

 

Kezdődik a vasárnap megszentelése

Szombat 21,20-22,20

Áhitat a feltámadás igazságairól – első óra ( https://vkpatriarhat.org/en/?p=785)

 

Vasárnap 5,00-7,00

Áhitat a vasárnap reggeli feltámadás eseményeiről ( https://vkpatriarhat.org/en/?p=796, https://vkpatriarhat.org/en/?p=794)

8,00-9,00

Áhitat a Szentlélek vételéről ( https://vkpatriarhat.org/en/?p=800)

Részvétel a liturgián

Aki nem lehet jelen a liturgián, lelkileg élheti át a liturgiát a brossúra szerint ( https://vkpatriarhat.org/en/wp-content/uploads/2022/07/en-The-mystery-of-faith-%E2%80%93-the-Eucharist.pdf)

Délelőtt:

3-5 család találkozása, legjobb, ha a férfiak és a nők külön vannak, kb. 1-2 órát.

Áhitat Jézus megjelenéséről az emmausi tanítványoknak – 20 perc ( https://vkpatriarhat.org/en/?p=802)

20,00-21,00

Áhitat – Jézus megjelenik az apostoloknak Tamás nélkül, majd pedig Tamással ( https://vkpatriarhat.org/en/?p=802, https://vkpatriarhat.org/en/?p=11579)

Végül imamegállás és az áldás fogadása.

Tovább0 komment

Hírek

Szavazás

Mit tudsz a három napos sötétségről?
Krisztus Urunk visszajön közzénk, s 1000 évig Paradicsom leszen
Bizalommal tekintek, tudom hogy már bűn nem leszen, mert kezdődik az 1000év szeretetben
Amit La Salette-ben, Fatimában és Garabandalban elmondtak számunkra, azt fel sem vagyunk képesek fogni
Szerintem, az lesz a legnagyobb megpróbáltatás a szorongattatás lezárására
Nem elegséges róla tudásom, de előbb vagy utóbb többet tudok majd róla
Semmit, de ha megérem bizalommal tekintek az Jézus Krisztus második eljovetelére
Semmit, de ha megérem, akkor félni fogok...
Asztali nézet