Az Eucharisztikus Kongresszusra készülve

„A néped nem tért hozzám egész szívvel”

Ezeket a gondolatok egy atya küldte szerkesztőségünknek, aki azonban névtelenségben akar maradni, mert tudatában van annak, hogy ezek a gondolatok nem tőle származnak.

 

„Az 1938-as Eucharisztikus Kongresszus csodálatos szép élménye volt Magyarországnak, és külföldi vendégeinknek is.  A befejező szentséges körmenet végén a Legméltóságosabb Oltáriszentséget a városligeti Jáki Kápolnába vitték. Ott a diakónus visszahelyezte a szentségházba. Egy jámbor idősebb hölgy 1962-ben mesélte el nekem, aki ott térdelt akkor a kis padban. ’Hirtelen arra eszméltem – mondta, hogy Jézus ott áll előttem teljes életnagyságban. Nagyon szomorú volt. Csodálkozva kérdeztem: Uram, ilyen gyönyörű ünneplést nyújtottunk Neked, és Te nem örülsz neki?’

’Az ünneplés nagyszerű volt – felelte Ő – de a néped nem tért Hozzám egész szívvel. Pedig, ha ezt megtette volna, megmentettem volna azoktól a szörnyű szenvedésektől, amelyek érni fogják.’ Ezzel a látomás eltűnt.” (Dr. Kovács L. P. Bánk OFM Magyarok Nagyasszonya Magyar Ferences Rendtartomány, 2000. 121, 122. old.)

Ugyancsak a megtérést kérte Szent István népétől a Szűzanya Gobbi atyának 1981 augusztus 16-án adott üzenetében. Ennek utolsó bekezdésében olvashatjuk: „Meg kell újulni, én népem a hitben, reményben, bűnbánatban és engesztelő szeretetben Isten iránt, szentségi Jézusom és Szeplőtelen Szívem tiszteletében, hogy a megújító Szentlélek alkalmas eszközeként betölthesd nagy szent boldogító hivatásodat a Teremtő Örök Atya dicsőségére a megváltás örök művének kiteljesedésére a szerencsétlen önmagát pusztító emberiség megmentésére és üdvözítésére.”

Az 1938-as Eucharisztikus Világkongresszusnak csodálatosan szép mottója volt: Az Oltáriszentség a szeretet köteléke. Az emblémája szintén egyértelmű volt: a Lánchíd. Azt fejezte ki, hogy az Oltáriszentség áthidal minden szakadékot, amit az emberi szívek és népek között a bűn és a gonosz lélek okozott. Magyar népünk, sajnos, nem követte az utána következő drámai évtizedekben ezt a tanítást.

Karol Woytila főszereplője volt a lengyel és német püspöki kar közti kiegesztelődésnek. II. Szent János Pál pápa az ellene elkövetett merénylet után mondta: szívből megbocsátok annak a testvérnek, aki megsebesített.

Az Oltáriszentségben lévő Jézus, aki a Golgotán megbocsátott gyilkosainak és imádkozott értük, adott neki is erőt és akar adni mindannyiunknak, hogy kövessük őt. (Bizony oroszul sokan azért nem tanultunk meg, mert nem tudtunk felül emelkedni a sérelmeken.)

2003-ban, amikor Erdő Péter bíboros, miután egyházmegyéjét felajánlotta a Szűzanya Szeplőtelen, Szívének, meglátogatta a kíséretében lévő papokkal a Coimbrában való Lucia nővért. Amikor megkérdezték, mit üzen a papoknak, azt válaszolta, hogy legyenek szentek.

Az életszentségben döntő szerepe van a kiengesztelődés szentségének. Szent Pio atya ezzel kapcsolatban a következőket mondta. „Ha a gyóntató atyák úgy gyóntatnának, ahogyan kellene, akkor híveik is olyanok lennének, amilyennek a hívő embernek lennie kell.”

Egy alkalommal egy paptársa megkérdezte Pio atyát, hogy mi a teendő a visszaeső bűnösökkel. Ő azt válaszolta: „Te nem teheted meg azt, amit én. Ám a bűnösnek, aki egy szokásos többször előforduló bűnnel tér vissza gyóntatószékedbe, megadhatod a feloldozást először… megadhatod még a második alkalommal is… ám amikor harmadszor kér ugyanarra a bűnre feloldozást, ha megadod azt, azzal meggyalázod a szentséget, amiért a Krisztus a vérével fizetett, és elárulod testvéredet.”

Pio atya számára nem létezett a bűnnel szembeni megalkuvás lehetősége. Napjaink emberének erkölcsi életében mély seb tátong, és ez nem más, mint a bűnnel szembeni kompromisszumra való hajlam. A mai egyház az üres templomoktól való félelmében nem követeli meg híveitől Krisztus törvényeinek hagyományos szigorú betartását. Pio atya nem engedett meg semmiféle kompromisszumot a bűnnel, vagy a bűnhöz való ragszkodással, bűnös szokásokkal szemben.

Az atya hajthatatlan volt, gyóntatószékében nem volt helye a vitának. A bűnös viselkedésre, cselekedetre nem fogadott el semmiféle enyhítő körülményt: a hazugság, a neheztelés, a harag, a keresztény kötelességek elmulasztása olyan ellenfelet kapott Pio atyában, aki arra indította az emberi lelket, hogy szálljon magába, és javítsa ki hibáit.

Egy emigráns paptól hallottam a 80-as években Ausztriában, aki fiatal korába Pio atyánál akart gyónni, de nem kapott feloldozást. Az atya őszintén elmondta, hogy egy bűnét rendszeresen gyónta. „De, úgymond nem voltam rá felkészülve, hogy el is hagyjam.”

Egy alkalommal egy fiatalasszony rákérdezésemre elmondta, hogy fogamzásgátló tablettát használ. Boldog VI. Pál pápa a Humanum Vitae-ben leírt tanítását képviselve mondtam neki, hogy ezt ne tegye. A következő gyónásnál elmondta, hogy nem tudta abbahagyni a tabletta szedését. Ismét kértem, hogy hagyja abba. Meg is magyaráztam, hogy ez a Teremtő Isten nővel kapcsolatos tervével való szembenállás, ami árt a nő testének és lelkének is. Amikor harmadszor is kidrült, hogy nem hagyta abba, akkor azt mondtam, csak akkor adhatok feloldozást, ha elhatározza, hogy ezt abbahagyja. Ezután megszületett a harmadik gyermek a család és a rokonság nagy örömére.

„Pio atya soha nem elégedett meg azzal, hogy levagdossa egy viselkedés vadhajtásait. A bűn gyökeréhez, az emberi lélek mélyére akart eljutni, és valódi megtérést követelt. A bensőnkből fakadó rossz számára nem létezett hely a Pio atya lelkivezetése alatt álló emberek életében, ki kellett azt irtani mindenkinek minden élethelyzetben, életkorban, és minden körülmények között. Ha bűnös vitatkozni próbált, vagy válaszolni akart az atya dorgálására, gyakran hallhatta a felszólítást: ’vagy te mész el, vagy én!” (az idézetek a Pio atya világa c. könyvből valók. Etalon kiadó, 2011 173-175. old.)

Szent Pio atyának földi életében egymillió lelki gyermeke volt. Most a mennyországból korlátlanul tudja ezt a hivatását gyakorolni. Ami hatalmas kegyelem, és különösen papoknak ajánlatos élni ezzel a kegyelemmel. Megkérhetjük, ’Szent Pio atya, légy az én lelkiatyám, fogadj el lelki gyermekednek!’

Ausztriában Oberpullendorfban redemptorista lengyel atyáktól hallottam kb. tíz éve, hogy az osztrák papok kigúnyolják őket, hogy szembe szállnak azzal a szomorú gyakorlattal, hogy az emberek úgy áldoznak hogy  nem gyónnak.

A Szűzanya Gobbi atya által adott üzeneteiben – amiket Ratzinger Bíboros, mint a Hittani Kongregáció prefektusa átvizsgált, és nem tiltakozott ellene –  kitér erre a szomorú tényre is. „A bűn annak az öröklött rendetlenségnek a következménye, amely sajnos megakadályozta, hogy ti is, úgy ahogy én, szeplőtelenül fogatassatok, és szülessetek. Mindnyájan ennek a nehéz és fájdalmas örökségnek a súlya alatt születtetek. A keresztelés pillanatában megszabadultatok tőle, de következményei megmaradtak. Oly törékennyé tesz benneteket, még könnyen elcsábít, és nem ritka, hogy a bűn áldozatául estek az életben. Az első tennivaló, a bűnt mint rosszat felismerni, és azonnal megbánni a szeretetnek tiszta és természetfeletti erejével. Sok gyermekem a bűnt, mint rosszat már nem ismeri fel, hanem gyakran úgy tekinti, mint valami jót, és hagyja, hogy átjárja szívét, lelkét és egész életét. Már nem képesek többé a bánatra, és megszokásból ennek a súlyos betegségnek a fertőzöttségében élnek.

Használjátok újra azt az orvosságot, amelyet Jézus irgalmassága készített számotokra: a kiengesztelődés szentségét! Ebben az időben szükségesebb, mint valaha, hogy gyakran gyónjatok. Ma a gyónás kezd eltűnni sok gyermekem életéből és szokásából. Ez annak a válságnak a jele, amelyet most az Egyház átél.

Általatok is szeretném visszaállítani, szeretteim, régi fényébe a kiengesztelődés szentségét az Egyházban. Azt kívánom, hogy minden gyermekem siessen a kegyelemnek és az isteni irgalomnak ehhez a forrásához. És titeket is felszólítalak, szeretteim, a gyakori gyónásra – lehetőleg minden héten. Kérlek, menjetek a gyóntatószékekbe és álljatok mindenkinek a rendelkezésére, akiknek, szükségük van erre a szentségre. Neveljetek minden hívőt ennek a szentségnek a fontosságára, mindenekelőtt abban az esetben, ha halálos bűn állapotában lennének.” (A nélkülözhetetlen gyógyszer, 1983. december 8.)

Bosco Szent János és Szent Pio atya is állította, hogy a nyolcadik napon a gyónás után már nem tudnak megmaradni a megszentelő kegyelem állapotában. A bocsánatos bűnöket is azért érdemes meggyónni, mert az esti lelkiismeretvizsgálatban való bűnbánat, és a szentmise eljén lévő közgyónás ezt a kegyelmet nem adja meg. Ezen az úton járt Szent II. János Pál pápa is, aki hetente gyónt nagy ünnepek előtt és azon túl is.

Egy alkalommal krakkói bíboros korában haragosan bánt egyik papjával. A pap távozása után leszólt a portára, hogy küldjék vissza az atyát, akinél szentgyónást végzett.

Szent II. János Pál pápának egyik csodálatos lelki hagyatéka a Világosság Rózsafüzér, amely Jézus Istenségét hangsúlyozza. Nem véletlenül panaszkodott XVI. Benedek pápa megválasztása után, hogy egy új arianizmussal állunk szemben, amely tagadja Jézus istenségét.  És ez annál veszélyesebb, mert nem nyíltan hirdetik, hanem a gyakorlatban nem adják meg az Oltáriszentségben jelen lévő Jézusnak az imádás külső jelét.

A Világosság rózsafüzérének a harmadik titkát a szentatya a következőképpen határozta meg. Jézus meghirdeti az Isten országát és bűnbánatra szólít fel. Sajnos magyar nyelvterületen és másütt is elhagyták a megtérésre való felhívást, és ezáltal az evangéliumot hamisították meg. Jézus ugyanis azt mondta, hogy: Térjetek meg, mert elközelgett Isten országa. Bizony mondom nektek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába. (Mt 18,3)

A földi életünk egy állandó közeledést kell, hogy jelentsen a Jézushoz, a világ világosságához, aki szomjazza a viszont szeretetünket, és halálunkkor magához akar ölelni a mennyei dicsőségbe . Minél közelebb van valaki a fényhez, annál inkább látja a legkisebb hiányosságot is a ruháján vagy a testén. Halhatatlan lelkünkkel is hasonló a helyzet. Szent II. János Pál pápa egész élete a Szűzanya Szeplőtelen Szívében egy állandó közeledés volt Jézushoz.

Nagyon fontos, hogy a Szentlélek irányításával megtaláljuk a megfelelő szentírási mottót és emblémát amely kifejezi a magyar egyház és a világegyház szükségletetit és várakozását, de amit az 1938-as Eucharisztikus Világkongresszus is bizonyította, a jó mottó és embléma nem elég, mert Jézus Mária Országának az egész szívvel való megtérését várja.


http://engesztelok.hu/irasok-tanulmanyok/1144-az-eucharisztikus-kongresszusra-keszulve