"Drága Atyám! Tudom, hogy amikor meghalok, színed előtt fogok számot adni életemről. Megvallom, nem vettem rólad tudomást. Tudatában vagyok, hogy vétettem ellened, és a magam elgondolása szerint éltem, nem a te terved szerint. Változtatni szeretnék ezen, most azonnal. Bűneimet magam mögött hagyva feléd szeretnék fordulni.

Köszönöm, hogy elküldted Jézust, aki életét áldozta mindazért, amit rosszul tettem, hogy ne nekem kelljen kifizetnem az értük járó büntetést. Jól tudom, hogy nem érdemlem meg a megbocsátásodat. Tudom, hogy egyes-egyedül a te kegyelmed válthat meg, Uram. Én a saját erőmből soha nem lehetnék eléggé jó, hogy bebiztosítsam magam egy tökéletes helyre.

Jézus, köszönöm, hogy annyira szeretsz, hogy minden bűnömet magadra vetted, és elfogadhatóvá tettél a menny számára; alázatosan kérlek, szabadíts meg. Kérlek, szabadíts meg a bűnöktől és azoktól a szokásoktól, melyek most még felbolygatják életemet. Hiszek benned, Jézus. Azt is hiszem, hogy be fogod tartani ígéreted, és tőled kapott személyes megváltásom azonnali, teljes bizonyságú, maradéktalan és örökre szóló. Jézus nevében: Ámen."



Imádság az Úr Jézus Dicsőséges Visszajöveteléért: Az Úr Jézus folytatta: „Drága gyermekeim! Most a világ mélyponton van. Ebből csak az Én dicsőséges visszajövetelem által szabadul meg. Kérjetek Engem mindennap ezzel az imával:

„Drága Jézusom! Leborulok Előtted és hálát adok Neked azért, hogy megváltottál. Szeretlek Téged önmagadért és köszönöm, hogy velünk maradtál. Köszönöm, hogy nem hagytál el bennünket a végső harcban, amikor a sátán minden eszközt bevet, hogy a lelkeket kárhozatba taszítsa. Jézusom, jöjj! Jöjj minél előbb vissza az ég felhőin úgy, ahogy megígérted. Jöjj vissza dicsőséges fényedben, hatalmadban, jóságodban és szeretetedben! Jöjj, és ítéld meg a földet! Szabadíts meg a gonosztól! Áradjon ki a Te jóságod, igazságod, szereteted, fényességed! Áraszd ki ránk megváltásunk dicsőségét: hatalmas szeretetedet! Jöjj vissza, Jézus, tégy rendet ebben a zűrzavaros világban! Tégy minket olyan ártatlanokká és tisztákká, mint a gyermekek! Tisztíts meg minket bűneinktől, hogy gyermeki lélekkel emeljük Hozzád kezünket és lelkünket, hogy Téged méltóképpen imádjunk és szeressünk úgy, hogy megtesszük akaratodat! Jöjj vissza, Jézus, az ég felhőin, és szád leheletével semmisítsd meg a gonoszt! Ne engedd, hogy tovább uralkodjon rajtunk! Mentsd meg a Te ártatlan kicsinyeidet, akik Benned remélve Hozzád kiáltunk! Tebenned hiszünk és Tőled várjuk életünk jobbra fordulását és megváltásunkat. Jöjj, Jézus, jöjj! Szent angyalaiddal és az üdvözült seregekkel kiáltjuk: Marana Tha! Jöjj el, Uram, Jézus! Tisztítsd meg a földet, kötözd meg a sátánt úgy, ahogy a Szentírásban megígérted: ezer évre! Újítsd meg a földet, s hozd el nekünk az ezer éves béke uralmát! Jöjj, Uram, Jézus, jöjj, jöjj! Szentlélek, áradj ki ránk! Te imádkozz bennünk és általunk, Te kérleld bennünk a szentséges Urat, hogy méltóztasson leszállni az Atya öléből, és mielőbb megtisztítsa és megújítsa ezt a siralomvölgyet! Az Ő dicsősége és fényessége ragyogja be a világot, és az emberek szüntelenül magasztalják, dicsőítsék és megvallják az Úr nevét. Jöjj, Jézus, jöjj! Aki vértől ázott ruhát viselsz, Aki meghaltál, és most örökké élsz. Jöjj, feltámadott Urunk! Kérve kérünk! A lelkünkkel kérünk, mert ajkunk elégtelen arra, hogy kérleljen. Égig érő vággyal kérünk, jöjj vissza Urunk! Jöjj a te népedhez, aki hív Téged, mint egyedüli reményét, végső menedékét! Uram, csak Te tudod megadni egyedül, amit megígértél. Semmisítsd meg a gonoszt szád leheletével! Jelenj meg ragyogva, feltámadott, dicsőséges Testeddel! Szégyenítsd meg az antikrisztust, aki bitorolni akarja a Te Nevedet! Semmisítsd meg a gonoszt, állítsd helyre a békét, a szeretetet úgy, ahogy azt öröktől fogva megteremtetted! Boldogságos Szűz Anyánk, leghatalmasabb közbenjárónk az Úr Jézus Krisztusnál! Kérleld meg Őt, ahogy a kánai menyegzőn tetted, hogy jöjjön el az Ő Országa, legyen meg az Ő akarata, amely elhozza a Te Szeplőtelen Szíved diadalát, ami beragyogja a Mennyet és a Földet. Ámen.”





"Édes Istenem, félek, de meg akarlak ismerni. Nem értem igazán, de köszönöm, hogy szeretsz engem. Köszönöm, hogy velem voltál akkor is, amikor észre sem vettem. Köszönöm, hogy ott voltál értem és nem azért küldted el Jézust, hogy elítéljen, hanem hogy megmentsen.
Ma el akarom fogadni a fiad karácsonyi ajándékát. Arra kérlek, hogy ments meg a múltamtól, az elvárásoktól, a hibáimtól, a bűneimtől, a szokásaimtól, a sebeimtől és a korlátaimtól. Ments meg önmagamtól.
Arra kérlek, hogy ments meg a te célodhoz. Szeretném tudni, miért teremtettél erre a világra. Be akarom tölteni azt, amire alkottál. Meg akarom tanulni hogy szeresselek és bízzak benned, tudni szeretném hogyan lehet kapcsolatom veled.
Békességben szeretnék élni veled Istenem és szükségem van a te békességedre a szívemben. Szeretném, ha megszabadítanál a stressztől és a te szereteteddel töltenél be. Segíts, hogy békéltető lehessek és segíthessek másoknak is békére lelni veled és egymással. A te nevedben imádkozom. Ámen."






„Istenem, add nekem a te bátorításod!”




Istenem, még félek, de meg akarlak ismerni. Nem értek mindent, de köszönöm, hogy szeretsz engem. Köszönöm, hogy velem voltál, még akkor is, amikor én ezt nem vettem észre. Köszönöm, hogy értem vagy, és hogy nem azért küldted el Jézust, hogy elítéljen, hanem, hogy megmentsen.

Beismerem, hogy eddig nem gondoltam, hogy szükségem van a Megváltóra, de most szeretném a Fiadat ajándékként elfogadni. Kérlek, szabadíts meg a múltamtól, mindattól amit már bánok, a hibáimtól, a vétkeimtől, a szokásaimtól, a sebeimtől és a csalódásaimtól. Szabadíts meg önmagamtól.
Kérlek, ments meg, hogy a te céljaidra tudj használni. Szeretném tudni, miért vagyok ezen a földön, és szeretném azt beteljesíteni, amiért megteremtettél engem. Szeretnék megtanulni szeretni téged, bízni benned, kapcsolatban lenni veled.
Szükségem van arra, hogy békességem legyen veled, és arra, hogy a te békességedet a szívembe helyezd. Kérlek, vedd el a feszültséget, és tölts be szeretettel. Segíts, hogy én is békét tudjak teremteni, és segíteni tudjak másoknak is, hogy békességet találjanak Veled és egymással. A nevedben imádkozom. Ámen.



Istenem, olyan nagy öröm számomra tudni, hogy elküldted a földre Jézust, hogy megments engem egy reménytelen és bűnös élettől, és hogy engem a Te békeköveteddé tegyél. Tudom, hogy megmentetted az életem amikor elküldted Jézust, és hogy Jézus miatt olyan életet élhetek, amely tele van örömmel, célokkal, békességgel és szeretettel. Ez a reménység él bennem ma is. Amikor körülnézek a világban, sok olyan ember van, akik küzdelmekkel teli, stresszes, értelmetlen és zűrzavaros életet élnek, és nem tapasztalják meg a szeretetet és a törődést az emberi kapcsolatokban. Én is így éltem mielőtt megmentettél. Ha azt mondom, hálás vagyok Neked, az meg sem közelíti azt, amit valójában érzek. Tudom, hogy van célja az életemnek, olyan békesség van bennem, amit azelőtt soha nem tapasztaltam és amit képtelen voltam saját erőmből elérni, és kimondhatatlanul boldog vagyok.


Most ünnepelni van kedvem, mert tudom, hogy most már a Te oldaladon állok, és nem vagyok Veled háborúban. Tudom, hogy Veled soha többé nem tévedek el, és nem leszek egyedül. Ma új ember vagyok, és tudom, hogy mit kaptam Tőled. Imádkozom azért, hogy ahogy növekszem szellemben nap mint nap, megértsem mindazt, amit már elvégeztél az életemben. Hit által tudom, hogy bízhatok abban, hogy Te ott vagy az életemben ma is és minden nap. Tudom, hogy Rád számíthatok a nehéz időkben is, és az a tudat, hogy az örökkévalóságot a Te jelenlétedben tölthetem, hatalmas reménységgel tölt el.

Köszönöm, Jézus, a békességet, amit adtál. Imádkozom, hogy használj engem ennek a békességnek az eszközeként, hogy segítségére lehessek a családomnak, a barátaimnak és a világnak, amelyben élek. Egész másként érzem magam most, hogy tudom, hogy békesség van Te és én közöttem, és hogy jó úton vagyok afelé, hogy egyre mélyebben megértsem, hogy mit jelent neked tetsző életet élni. Kérlek, segíts imádkozni, amikor zaklatott vagy ideges vagyok, hogy mindenkor, akár jó, akár rossz helyzetekben, a Te békességed legyen bennem. Segíts, hogy felkészülhessek arra, hogy segítsek másoknak, ahogy nekem is segítettek mások. Én is szeretnék tenni valamit ezért a világért, és szeretnék mindenkinek, akivel csak találkozom segíteni, hogy ugyanaz a reménysége legyen, ami most nekem van. Ezt nem tudom egyedül megtenni, ezért kérlek, tegyél engem békességet teremtő emberré.

Köszönöm, hogy szeretsz engem. Köszönöm, hogy megmentettél. Köszönöm, hogy egy azelőtt soha nem tapasztalt békességet adtál nekem. Azt szeretném, hogy minden, amit teszek a mai naptól kezdve tükrözze mindezt, amikor elmondom másoknak, amit értem tettél. Nagy várakozással nézek egy olyan élet felé, amelyet így tudok ezentúl élni.

Szeretlek, Jézus.




„Uram, félek, de szeretnélek megismerni. Nem értek mindent, de köszönöm, hogy szeretsz engem. Köszönöm, hogy velem voltál, még akkor is, amikor nem ismertem fel. Köszönöm, hogy velem vagy, hogy nem azért küldted el Jézust, hogy elítéljen engem, hanem hogy megmentsen engem.

„Ma meg szeretném kapni Fiad karácsonyi ajándékát. Arra kérlek, hogy szabadíts meg a múltamtól, a bánatomtól, a hibáimtól, a bűneimtől, a szokásaimtól és a függőségeimtől. Ments meg engem saját magamtól.”

„Arra kérlek, hogy ments meg engem a saját céljaidra. Azt szeretném tudni, hogy miért helyeztél engem erre a bolygóra. Be szeretném tölteni azt a feladatot, amire elküldtél engem. Szeretném tanulni azt, hogyan kell szeretni téged, bízni benned és kapcsolatban lenni veled.”

„Szükségem van arra, hogy békében legyek veled Istenem, és arra is szükségem van, hogy a Te békességed költözzön az én szívembe. Szükségem van arra, hogy a stresszt elűzd az életemből és szeretettel töltsd meg azt. Segíts nekem, hogy béke teremtő lehessek és segíthessek másoknak is, hogy békességet találjanak veled és másokkal is. A Te nevedben imádkozom. Ámen.”






Uram, Istenem! Hálát adok Neked az elmúlt napok százaiért! A lehetőségért, hogy egészséggel és erővel ajándékoztál meg, s mindenek előtt a vággyal, hogy Igéd mellett elcsendesedjek. Kérlek Téged, segíts meg ezután is. Törd le bennem azt, ami emberi, s okoskodó, s növeld bennem azt, ami a Tied. Adj nekem alázatos szívet, hogy engedelmes eszközként szolgálhassak Neked, s hasznára legyek másoknak is. Áldott legyen kegyelmed gazdagsága, amit annak ellenére megtapasztalhatok, hogy botladozó Krisztuskövető vagyok... Köszönöm Uram a Tőled kapott készséget, köszönöm mindazokat, akiket mellém adtál, hogy örüljek velük, s örüljünk mindannyian a megtapasztalt szeretetedért! Istenem, segíts meg ezután is mindannyiunkat, áldd meg szívünk gyönge akarását, s gyújtsd meg bennünk Szereteted tüzét! Ámen



„Uram, te tudod, mennyire fáj ma a szívem. Igéd azt mondja, hogy Te közel vagy az összetört szívűekhez. Hadd érezzem közelségedet! Légy valóságosabb számomra, mint a külső tevékenységek, és mint az üresség belül. Segíts közelebb jutnom Hozzád, és így hadd legyen olyan ez a karácsonyom, mint eddig soha egyetlen sem!”


http://uzenet.blogger.hu/2023/12/09/remeny-imahadjarat

http://uzenet.blogger.hu/2023/12/23/remeny-imahadjarat

http://uzenet.blogger.hu/2023/12/24/remeny-imahadjarat

http://uzenet.blogger.hu/2023/12/25/remeny-imahadjarat

http://uzenet.blogger.hu/2023/12/26/remeny-imahadjarat

http://uzenet.blogger.hu/2023/12/27/remeny-imahadjarat